Van, amikor a „Jó” mintha kimaradna a „Reggel” szó elől, és hirtelen úgy érezzük, mintha egy láthatatlan átok ereszkedett volna ránk. Egy pillanatban minden nyugodt és szép, a következőben pedig balszerencsék sorozata borítja fel a napunkat. Mintha egy sötét felhő lebegne felettünk, makacsul ragaszkodva, hiába próbáljuk elhessegetni. Elalszunk a munkából, lekéssük a buszt, az út során pedig még a pénztárcánkat is elveszítjük az összes iratunkkal együtt. Mikor elindulunk a keresésére, a telefonunk lemerül, és mivel a kulcs is a pénztárcában volt, még a saját otthonunkba sem juthatunk be. Egyetlen nap alatt úgy érezzük, mintha minden balszerencse egyszerre sújtana, ami máskor hónapok vagy akár évek alatt sem történne meg. Mégis, a balszerencse közepette is felvillan a remény: miközben a földet túrjuk, kukákba nézünk, a csatornát vizsgáljuk, váratlanul rátalálunk egy telefonra, amelynek gazdája hamarosan örülni fog neki. Talán a jótettünk visszatér hozzánk, talán a karma valóban létezik. Az élet kiszámíthatatlan. Néha több balszerencsét kapunk egyszerre, mint szerencsét. De mindig ott van a fény: a barátok, akik azonnal segítségünkre sietnek, a pillanatok, amikor jót tettünk, a mosolyok, amiket adtunk vagy kaptunk. Ha a figyelmünk mindig a nehézségekre összpontosul, elveszítjük az élet apró, kedves csodáit. Ezért fel a fejjel, és lépjünk a jó felé! Mert aki nyitott a fényre és a kedvességre, azt a jó előbb-utóbb megtalálja. Szóval, ha a reggel nehéz is, ne hagyjuk ki belőle a legfontosabbat: a „Jót”.
