Emberünk autókölcsönző céget alapított. Ő az igazgató, az ügyintéző, a sofőr, svájci bicskaként mindenki egy csomagban. Fő bizniszcélként a belgrádi repülőtérre érkező, pénzes vendégek pénztárcáját tűzte ki, kínálatában a kuncsaftot az érkezőkapu előtt beváró bérautó jelenti a csúcsot.
Átgondolatlan, pillanatnyi nyerészkedésre alapozott gazdasági rendszerünk természetesen ellehetetleníti számára a repülőtér közelében történő tevékenységűzést (az a nagyoknak van fenntartva), nevezetesen azt, hogy ott béreljen irodát és parkolót. Egy kisebb helyiség használatáért a környéken havonta öt szerbiai átlagfizetést kellene legombolnia, ami startban végzetes döfést jelentene biznisze számára. Ehelyett lakhelyéről, a 69 kilométerre lévő Péterváradról „viszi” az autókat nap mint nap a repülőtérre, a turistaidény csúcsán néha napi öt alkalommal is. Sőt: minden útra két autóval indulnak, kollégája elkíséri, az időmenedzsment érdekében vele utazik vissza. Esetenként tehát ezernél is több kilométert autóznak naponta, teljesen feleslegesen, pontosabban csak azért, hogy vállalkozásuk kifizetődő lehessen…
A sikeres üzlet jól bevált forgatókönyve nem ismeretlen vidékeinken: a lengyel krumpli a frankfurti kikötőn, a Gibraltári szoroson, majd az Adrián érkezik a szabadkai piacra, a kínai, 85 centért kínált, kalapácslábujj-bütyökvédő szilikon ráhúzócskát pedig három tonnás, büdös füstöt pöfögő kiskamionban furikázó futárok hozzák az ablakunk alá, ingyen. A távkrumpli meg olcsóbb, mint a királyhalmi.
