Némelyik kereskedő olyan nyeglén, fölényeskedőn, kioktatóan viselkedik, mintha nem üzlettulajdonos, bolti alkalmazott, hanem valamiféle hatóság kishivatalnoka lenne. Mintha zavarnák a vásárlók.
Bezzeg a közeli pékség elárusítónője! Mindenkihez nyájas, mindig mosolyog, mindenkinek az anyanyelvén dicséri az árut, magyarul például így: „Egy finom töpi pogi, nincs is annál jobb!”(Igen, a tepertős pogácsa kedvelői ezzel mélyen egyetértenek.) „Egy szaftos almás burek! Ebben csak sok-sok finom alma és cukor van, semmi adalékanyag!”„Egy friss meggyes sütike, telis-tele finom töltelékkel!” Nem csoda, hogy a kenyeret, péksüteményt nem a két szomszédos boltban, hanem nála veszi meg a környékbeliek nagy része, még ha ez pár perc időveszteséget jelent is.
A töpi pogi hallatán égnek állt az össz hajszálam, de annyira lelkes, annyira kedves ez a kereskedőlány, hogy még a nyugalmazott magyarszakos tanárnőnek sincs szíve rászólni a pogi és a sütike miatt. Ő is mosolyogva köszön el az elárusítónőtől, aki minden vásárlótól így búcsúzik: „Jöjjön holnap is!” – ilyen egy vérbeli kereskedő.
