– Én ide többet vissza nem jövök! Most már vagy megoldják maguk, vagy nem lesz megoldva! Nincs nekem minden másnap két órám arra, hogy itt „letáborozzak”. Ma is csak azért kellett visszajönnöm, hogy aláírjak valamit, amit szerintem tegnapelőtt is aláírhattam volna már. Azt hiszik, ha maguk itt ülnek fél napot, más is megteheti ezt, nem gondolják, hogy az embernek munkája is van? Maguknak ez a munkájuk, nekem nem, én csak egy egyszerű ügyet akarok elintézni már két hete. Nem az én hibám volt, hogy először összekeverték a kérelmeket, aztán meg nem adták ide, amit valóban alá kellett volna írnom! Ez az a fene nagy digitalizáció meg előrelépés meg 21. század?! Könnyebb volt az iskolát kijárni, mint megkapni ezt az átkozott bizonylatot! Most vagyok itt utoljára, ha tudják, oldják meg az ügyet, ha nem, befejeztem. Erről ennyit. Nincs itt a felettes, nincs itt, aki meg tudja nézni, mi a hiba. Elegem van!
Sarkon fordult és kiment. A tolóablak mögött közömbösen bámuló tekintetek. Nem különösebben érintették meg a szavak az ügyfélszolgálatisokat. Hozzászoktak. Egy rendszerösszeomlás, egy rosszul kitöltött papír, egy dühös ügyfél… Semmi új a nap alatt.
