A gyermekvállalás előtt nem sokat töprengtünk rajta, milyen korkülönbség lenne a legmegfelelőbb a csemeték között, rábíztuk a természetre. Előbb a kislányunk, majd négy évvel később érkezett a kisfiúnk, jelenleg a hetedik és a harmadik életévüket tapossák. Sokan mondogatták, milyen jó ez, szépen eljátszanak majd, a nagy segít a kicsi a körül, szüksége is lesz rá, így érzi majd magát fontosnak. Eleinte így is volt, harmóniában teltek a napok, a kislány imádta az öccsét, ám a kis ördögfióka az utóbbi időben egyre inkább feszegeti a határait. Mikor kisszékkel kergeti a nővérét és közben azt kiabálja „Megütöm vele!”, vagy épp egy műanyag dinóval készül elagyabugyálni a testvérét, akkor az ember nemcsak a szülővé válás indokoltságát, de saját létezésének jogosultságát is kétségbe vonja. S gyanítom, a java még csak eztán jön!
