Bár saját gyermekem nincsen, annak köszönhetően, hogy lakásom egy óvoda udvarával szomszédos, sok mindent látok és hallok. Egyik nap két ötévesforma kislány játszott nyitott ablakom alatt. A játék abból állt, hogy köveket dobáltak be lakásomba, és ordítva próbálták megrémiszteni macskámat. Miután harmadszorra kértem őket, hogy találjanak maguknak más szórakozást, különben szólok nevelőiknek – akik egyébként az udvar legtávolabbi sarkában kávéztak és cigarettáztak –, felhagytak a lakás és a macska elleni hadjárattal, és az egyik felszólította a másikat, hogy „ akkor gyere baby, csókolódzunk egyet”. Néhány másodperces csönd állt be, mire a csókolódzni óhajtó kislány felháborodottan szólalt meg ismét: „A nyelvedet is add ide!” Enyhén szólva megdöbbentem. Elismerem, a papás-mamás játékok akkor is érdekeltek bizonyos gyerekeket, amikor én jártam óvodába, de emlékezetem szerint soha nem foglalták magukban a felnőtt jellegű érintéseket.
Való igaz, hogy napjainkra a gyerekek megváltoztak. Mintha korábban érnének, mintha folyamatosan felpörgetett állapotban lennének, és mintha egyáltalán nem érdekelnék őket szüleik nevelési és korlátozási kísérletei. Egyesek a szinte már minden élelmiszerben megtalálható hormonokat okolják, mások felgyorsult világunkat, megint mások pedig a szülői figyelem hiányát. A pszichológusok azt állítják, hogy a XXI. század gyerekei egészségtelen mértékben válnak aktív szereplőivé a felnőttek gondokkal terhelt életének, és nem biztonságot, hanem határtalan szabadságot kapnak. A gyermek pedig nem tud mit kezdeni ezzel.
A médiát sem lehet felmenteni a felelősség alól. Egy ismerősöm mesélte, hogy barátainak két óvodáskorú gyermeke egy vasárnap délután hirtelen meglepően elcsendesedett. A csemetéket a televízió előtt bambulva találták. A szombat esti, explicit szexjeleneteket tartalmazó film ismétlését nézték tágra meredt szemmel.
Nehéz bölcsnek lenni, és megmondani, mi a megoldás, vagy van-e egyáltalán megoldás. Annyi azonban biztos, hogy ha a lakásommal szomszédos óvoda nevelői nem kávéznának és cigarettáznának a gyerekek felügyelete helyett, akkor esetleg ritkábban fordulna elő, hogy az apróságok szórakozás gyanánt más lakásába dobálnak köveket, vagy betörik az ablakokat, mint ahogyan ez egyik szomszédom esetében már megtörtént.
