Az évek múlásával – mi, idősebbek – kezdjük összegezni, mi mindent tettünk vagy éppen tehettünk volna karrierünk folyamán. De ehhez az első, esetünkben irodalmi élményekhez kell folyamodnunk. Most, hogy alig egy hónapja Gobby Fehér Gyula (1943–2026) írót, szerkesztőt temettük, felidéződött e sorok írójában, hogy még gimnazista volt, amikor 1965-ben Gobby Fehér átvette Deák Ferenctől az akkori Ifjúság (1967-től Képes Ifjúság) irodalmi rovatát, az Ifjú Műhelyt, s látva némi ambíciómat az újvidéki gimnáziumi irodalmi szakkörben, s mert talán éppen akkor jelent meg egy versem az Új Symposionban, kért, legyek a rovat munkatársa. Természetesen ezt megtiszteltetésnek vettem, s azonnal valami színház- és filmkritika-szerűséggel és némi prózai szövegekkel jelentkeztem. A rovat „törzskarát” a bölcsészkar Magyar Tanszékének hallgatói jelentették, akik szinte kifutópályának tekintették az Ifjú Műhelyt. Sokunk számára az is volt.
S ennek a – mondjuk így – nemzedékké szerveződő társaságnak a munkáira fölfigyelt Ács Károly költő, a Híd folyóirat akkori főszerkesztője is, aki 1966 elején felkérte Gobbyt, beszéljen velünk, s ha verseink, novelláink megütnek egy bizonyos színvonalat, a folyóirat tavaszi számaiban hajlandó közölni a beérkező akár zsengéket is. Mondanom sem kell, mekkora lelkesedéssel fogadtuk az ajánlatot, s így össze is állt egy verses- és egy novellából álló prózai blokk. Nem kis izgalommal vártuk a folyóirat 1966. évi áprilisi számát, benne Jung Károly, Utasi Mária, Podolszki József, B. Varga László és Balogh István verseit, majd a következő, májusi számban Hornyik Miklós és e sorok írójának novelláját. Valamennyiünknek – s ennek pontosan hatvan éve – ez volt az első közlése a rangos irodalmi folyóiratban, s nem túlzok, ha azt mondom, belépője is a vajdasági magyar irodalmi életbe.
Talán még ma is érdemes beleolvasni az akkor írt versekbe, novellákba. Jung Károly (1944–2021) ötrészes Modifikáció című versében ezt olvassuk: „Madarak röpte a tájba ágyazva / nyugtató hűvösség a világon benned / virág elhullása érésnek előtte / fönnakadt pillanat szavam hordozója / mozduló égtáj hívó kiáltása.” Jung Károlyról tudjuk, hogy költőként többszörös Híd-díjas, viszont az egyetemes magyar nyelvterület elismert néprajztudósa lett.
Podolszki József (1946–1986) a Csokonai Vitéz Mihály emlékére írt hosszúversében (amelyhez nem véletlenül Juhász Ferenc verséből választott mottót, miszerint: „kék lánggal ég / a halottak harapása”) az akkor húszéves költő erre így felel: „Nem lehet, hogy a benned burjánzó / ezeragancsú, tágult orrlyukú, / reszkető cimpájú, ágaskodó, döfő fenevad / jajgatás őrült hím-poklaiban / fel nem ébredt egyszer. / Csupán pillanat. / Elvágyakoztál. / Torlódó, kék-zöld szivárvány-kezek, / villámló, izzó agy-tanyák, / minden csillag s csillagrendszerek / tejutas, göncölös határaira – / felnyög a porzó üstökös-halál!”
S idéznék még néhány sort az idén nyolcvanéves, lapunkhoz a mai napig hű munkatárs, Balogh István szerelmes verséből, az Ajándék címűből, ahol ezt olvashattuk: „A csöpp kék folt itt az ég, / és ott van rajta a kedves csókja, / ha szememből kilépve, / mint a homály halkan jön / és fénylő csillagocskákat lehel az égre.” Az akkori kritika nem véletlenül nevezte Baloghot a „líra meghódítójának”.
Hornyik Miklósnak (1944–2012) a Hídban közölt novelláját nem sok követte, mert sikeres szerkesztőként, sajtótörténészként, vitriolos kritikusként s nem utolsósorban a magyar irodalom nagyjaival folytatott emlékezetes, kötetben is publikált nagyinterjúi révén tartjuk számon irodalmunkban.
Saját novellámról, amely valójában három novella, és a Trilógia gyűjtőcímet viseli, Ács Károly akkori szerkesztő csak annyit mondott: „mintha Szirmai Károly tanítványa lennél”. Talán nem is tévedett, bár később irodalmi munkásságom a víziók felől a valóságirodalom felé vezérelt.
