Szinte egyetlen nap alatt teljesen szürkévé válik a barna bútor, állandóan száll a por a szélben, és folyton felkavarják az apró szemű, alattomos homokot a földes úton végigszáguldó autók.
Amikor öntözzük a kertet, az udvart meg a ház előtti virágokat, igyekszünk az utcát is legalább annyira meglocsolni, hogy éjszakára elüljön egy kicsit a porfelhő.
Sok kis, keskeny utcában nincs aszfaltút, mégis az aszfaltbetyárok martalékai. Úgy száguldanak végig rajtuk a robosztus járgányaikkal, mintha égetően fontos dolguk lenne. A fontos dolog azonban többnyire abban merül ki, hogy kikönyökölnek a leeresztett ablakon, és bólogatnak a kidübörgő dufi-dufira.
Szomszédasszonyom kerítést festett éppen, kihasználva az esti órák viszonylagos hűvösét, amikor egy ilyen fontos srác többször is végigdübörgött a szűk kis utcán. Naná, hogy csupa por lett a friss mázolmány. Az asszonyság se volt rest, lesben állt az egyik cserje mögött, és amikor hősünk újra megjelent, a harcias amazon egy jól irányzott lövéssel lemosta a dalia arcáról a szexepilt.
– Jaj, elnézést, csak az utcát akartam fellocsolni, hogy ne poroljon olyan nagyon – pislogott bűnbánóan a locsolócsövet szorongatva, lányos zavarában továbbra is a kocsiból kipattanó pasira tartva a vízsugarat.
