– Szeretném felújítani a lakásomat, azt tervezem, hogy kicserélem a bejárati ajtót, a fürdőszobában a csempéket, a kád helyére zuhanyozófülkét építtetnék, s a szobákban nem ártana a parkettát lecsiszoltatni, újralakkozni – újságoltam a tervemet az egyik ismerősömnek, aki meg sem várta, hogy befejezzem mondandómat, máris rám kérdezett, hogy milyen viszonyban vagyok a szomszédjaimmal.
– No, de mi köze mindehhez az épületünkben lakóknak? – tűnődtem.
– Az, hogy simán feljelenthetnek, főleg, ha a munkálatok több hétig is eltartanak, a kommunális rendőrség pedig akár több ezer dinárral is megbüntethet – hangzott a válasz.
Azt tudom, hogy a legújabb házirend szerint délután 4 és 6 óra között, valamint este 10 után a tömbházakban nem szabad hangoskodni, zavarni mások pihenőjét, nyugalmát, de hogy délelőtt vagy a kora esti órákban mit teszek a saját lakásomban, ahhoz szerintem senkinek semmi köze.
– Á, azt te csak gondolod – jegyezte meg az ismerősöm, és ismételten figyelmeztetett, hogy a biztonság kedvéért érdeklődjem meg, hol kell engedélyt váltani, mert ha valaki orrol rám a szomszédok közül, akkor könnyen rám sütheti, hogy nem tartottam be a házirendet, én pedig aztán mentegetőzhetek, ahogy csak akarok.
Még nem jártam utána, valójában milyen jóváhagyást kellene beszereznem, kitől és hol – állítólag a Városrendészeti Igazgatóság az illetékes – , de azóta is egyfolytában füstölgök. Közben gyakran eszembe jut nagyanyám, aki ha lángost, palacsintát, fánkot vagy bármi mást sütött, mindig átküldött velem egy tányérkára valót a szomszédoknak. Disznóvágás idején a kóstolóról sem feledkezett meg, karácsonykor, húsvétkor, névnapkor áthívta őket egy kis süteményre, megvendégelte őket, amikor megérett a barack, mindig juttatott nekik is egy-egy kosárra valót, mert ez régen így volt rendjén és szokás.
Nagyanyám gyakran mondogatta: jegyezzétek meg, a jó szomszéd többet ér, mint száz távoli rokon.
Ha még élne és hallaná, most milyen dilemmáim vannak a szomszédok miatt, biztosan csóválná a fejét, és mondogatná: bezzeg az én időmben...
