Igazán bonyolulttá tenné az érettségizők életét, ha a nyelvújítók annak idején nem töröltek volna el egy sor igeidőt nyelvtanunkból. Nyolcféle igeidőt, kifejezési formát iktattak ki a nyelvünkből. Állítólag azért, mert ezek a „régies” igeragozások nem illettek bele a szent és sérthetetlen ógörög nyelvtani rendszerbe, pedig az valamiféle kaptafául szolgált. A fejet szabták a kalaphoz, mondhatnánk.
A ma már önkényesnek, barbárnak tűnő nyelvi beavatkozás azonban azt eredményezte, hogy lényegesen kevesebb a tanulnivaló, hiszen kimaradt egy sor igeidő. Például az elbeszélő múlt: arra ébredék, a folyamatos múlt idő: hogy az oktatási miniszter megyen vala, a kísérő múlt: hogy meghozá vala döntését, befejezett múlt (ezt ismerjük): és bejelentette, folyamatos előbbi múlt: hogy előtte azért mulatott vala, régmúlt idő: és megette volt vacsoráját, tartós múlt: noha nem felejtette el hangsúlyozni, kitartok volt a céljaim mellett, felszólító múlt idő: még akkor is, ha egy ország üzené, döntésem helyett nyugtom légyen, jövő idő toldalékkal: és holnap reggel a minisztériumba érkezend, lemondand.
