Nagyszabású ünnepség, szép beszédek, vállveregetés. Mindenből kijutott Horvátországnak az EU-csatlakozás alkalmából. Hamarosan jönnek azonban a szürke hétköznapok. Ekkor derül ki, milyen is az unió a horvátok számára. Saját bőrükön fogják érezni, mit is jelent a tagság, amit sokan nem is akartak Horvátországban. Ők talán már sejtették: az EU csak egy lehetőség, a közösségben mindenki saját szerencséjének a kovácsa. Nem oldódik meg semmi attól, hogy valaki tag. A horvátok voltak már hasonló közösségben, Jugoszláviában, de az nem tetszett nekik. Pedig már ott is le kellett mondaniuk szuverenitásuk egy részéről (a központ javára), ahogy ezt most is megtették. Jugoszláviában sok mást is megismerhettek, ami az EU-ban is megszokott. A volt Jugoszláviához hasonlóan az unió is soknemzetiségű, megosztott közösség, amelynek van egy fejlett északi és egy fejletlenebb déli része. Az EU-ban mások érdekeit szintén figyelembe kell venni (sőt!), a brüsszeli központba pedig évente pénzt kell befizetni (ahonnan vissza is adnak, de szigorú feltételekkel) és sok-sok szabályt kell betartani. Különben még uniós büntetés lesz a vége. Különös, hogy annak idején, Jugoszláviában mindez nem nagyon volt ínyére Zágrábnak, most pedig megannyi rendezvénnyel ünnepelte mindazt, aminek 1991-ben hátat fordított. Csöbörből-vödörbe? Nem éppen, mert az EU-ban azért mégse kell háborúzni, sőt tilos. Talán nem véletlenül mondta Zoran Milanović horvát kormányfő: EU-tagként hazája mindent megtesz, hogy balkáni szomszédjaik is mielőbb csatlakozhassanak a békét is hirdető közösséghez.
