Ha valahol valaki valakivel éppen nem tud hasznosabb és építő jellegűbbnek számító témáról beszélni, akkor, mint tudjuk, mindig elő lehet venni az időjárást. Így van ez már régóta, korábban azonban az időjárásnak valóban amolyan mellékes, nem fontos, „kit érdekel” jellege volt, legalábbis jómagam ekként éltem meg, lehet suhancgyerek-koromnál fogva is. Mára viszont, úgy érzem, kiharcolta magának a megfelelő helyet az emberek közötti kommunikációban ez a téma: az időjárás, talán végletességeinek köszönhetően, mára a fő témák egyikévé vált, s még véletlenül sem csupán akkor kerül említésre, amikor már minden mást kitárgyaltak a beszélgetőtársak. Dehogyis! Ez gyakran az első téma: mindenki elmondja, részletezi, milyennek éli meg az aktuális napsütést, forróságot, vagy borongós és esős időt, hogyan hat ki a közérzetére, okoz-e esetleg valamilyen konkrét testi-lelki fájdalmakat stb. Míg régebben érintőlegesen beszéltek csupán róla, mára veszélyek egész sorozatát rejtő témává vált az időjárás, hiszen nem egyszer komoly vita alakulhat ki arról, kinek okoz nagyobb nehézségeket mindennapi teendőinek ellátásában az ablakon túl tapasztalható aktuális szélsőség.
A városi buszban ülök, ahol van legalább ötven fok akkor, amikor kint negyven van, mellém szegődik egy nyugdíjas néni. Izzadok, mint a mesebeli paripa. Utastársam sóhajtva emlékeztet rá, nehogy elfeledkezzek róla: nagyon meleg van ám! Végiggondolom a fent említettek alapján, mi mindenről eshet még szó ebben a témakörben. Mosolyogva csak annyit felelek: á, nem vészes!
Na, szóval ezért mondják az idősek, hogy a fiatalok olyan könnyen elviselnek mindent...
