Reneszánsza van a gyaloglásnak. Több okból. Ezek közül az egészségi talán az utolsó lehet. Valószínűbb, hogy sokan azért mennek gyalog, mert nem mindig jut pénz arra, hogy üzemanyagot vásároljanak az autójukba, motorkerékpárjukba, netán a robogójukba, esetleg a tömegközlekedésben használatos bérleten spórolnak. Az elszántabbak gyakran váltanak kerékpárra, csakhogy meglegyen a száguldás élménye, érzése. A száguldozók, akár autóban ülnek, akár motorkerékpárjukon, magától értetődően másra figyelnek, mint a gyalogosok és rájuk is másként tekintenek a gyalogszerrel közlekedők, esetleg egyéb lények is. Például a kutyák, a házőrzők. A motorizáció már az ő világukat is átalakította, vagy inkább deformálta, kifordította. A régi szép időkben a kutyák ugyanis akkor kezdtek vad csaholásba, ha egy zajos autó, traktor vagy egyéb motoros jármű elviharzott, vagy épp csak elpöfögött a ház, netán a tanya előtt. A kutyák megszokták a járókelőket; számukra a gyalog közlekedők évezredekig a táj, a világ, a hétköznapi élet velejárói voltak. Bezzeg, az emberi beavatkozás nyomán időközben a kutyavilág is teljesen átalakult. Népes képviselői szinte már rá se hederítenek a motorjaikat túráztató sihederekre, recsegő kamionokra, pöfögő traktorokra, megszokták a jelenlétüket. Újabban már más nyugtalanítja őket: ha valaki gyalog, netán csoszogva vonul el a ház vagy a rájuk bízott terület előtt. Az már gyanús nekik, amit rendszerint ugatással jeleznek. Az viszont még talányosabb, hogy az embereknek miért kellett a világot így kifordítani. A kutya se érti ezt.
