2024. március 28., csütörtök
NBA

Beüzemelt a floridai tripla

Az elitliga nagydöntőjében is képes volt a váratlan fordulatra a Miami, amely a második denveri meccsen thriller-végjátékban diadalmaskodott, így elvette a nyugati főcsoportgyőztes pályaelőnyét, és egyenlített a sorozatban. A rapszodikus forgatókönyvet hozó találkozón a Heat rendesen bekezdett, az első meccsen 0/9-cel triplázó Max Strus (14) nem vesztette el a kedvét, és a kezdeti percekben sorra verte be a hárompontosokat, főleg neki köszönhetően a vendégek rövid idő alatt már 11 ponttal is vezettek. A Nuggets azonban hamarosan rendezte sorait, és Nikola Jokić vezetésével visszakapaszkodott, sőt a lendülete olyannyira kitartott, hogy a második negyed derekán már 50:35 állt a kijelzőn. Jimmy Butlerék természetesen nem adták ilyen könnyen magukat, és az egész meccsen, a teljes keret szintjén kiváló távoli hatékonysággal behulló dobások révén meccsben maradtak, bár a térfélcserét követően végig a denveriek jártak lépéselőnyben.

Jokić jól megszórta a Miami gyűrűjét, de ez nem volt elég a győzelemhez (Fotó: Beta/AP)

Jokić jól megszórta a Miami gyűrűjét, de ez nem volt elég a győzelemhez (Fotó: Beta/AP)

A floridaiak egyébként szemmel láthatóan taktikát váltottak a Joker esetében, akit sokkal jobban engedtek saját pontszerzése terén kibontakozni, ugyanakkor nagyobb figyelmet szenteltek a többi hazai játékos fogásának. A meccs következő fordulata aztán a zárónegyed elején jött el, amikor a Miami 85:78-as lemaradás után 12:0-s rohanással rukkolt elő, így a végjátéknak már ők mentek neki előnnyel, sőt a különbség később tíz pont fölé is kúszott (95:107). A hazai szurkolók ekkor már elcsendesedtek, de a meccs még tartogatott drámai izgalmakat, hiszen a Denver percek alatt feltámadt, és a befejezésnél, Butler kihagyott hárompontosát követően, 108:111-nél még támadhatott a hosszabbításért. Jamal Murray triplája viszont lejött a gyűrűről, így ünnepelhetett a Heat, amely a playoff első vereségét mérte a Denverre a Mérföldmagas Városban. Jokić a 41-11-es dupla duplája mellé csupán 4 asszisztot jegyzett, rajta kívül csak Murray (18) tudott úgy-ahogy kibontakozni. A vendégeknél Gabe Vincent (23), Butler és Bam Adebayo (21-21) jutott húsz pont fölé, de fontosabb adat, hogy a Miami csapatszinten 17/35-ös hatékonysággal (49 százalék) emelgette a hárompontosokat.

NBA, nagydöntő: Denver–Miami 108:111 (a sorozatban 1:1).

Nyitókép: Jokić jól megszórta a Miami gyűrűjét, de ez nem volt elég a győzelemhez (Fotó: Beta/AP)