Szerbiában május 9-e nem a megosztottság, hanem az egység jelképe – hangsúlyozta Marko Đurić külügyminiszter a Szerbiai RTV műsorában. Mint mondta, ez a nap minden ország számára közös jelentéssel bír, hiszen elismeri mind a volt Szovjetunió államainak, mind a szövetséges országoknak a fasizmus elleni küzdelemben vállalt szerepét. Hozzátette: a szerb diplomácia kulcsszava továbbra is a következetesség.
Marko Đurić külügyminiszter szerint a szerb diplomácia az elmúlt napokban következetességről tett tanúbizonyságot.
Varsói látogatásával kapcsolatban a külügyminiszter elmondta, hogy ismét világossá tette: Szerbia nem másodrendű szerepet, hanem teljes jogú uniós tagságot kíván az európai úton.
– Az EU-tagországok külügyminisztereinek politikai irányultsága nagyon eltérő. Nem könnyű mindenkinek megfelelni, de úgy gondolom, Szerbia európai jövője egyértelmű – fogalmazott Đurić.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy a következő napokban és hetekben több európai tisztviselő is Belgrádba látogat.
– Hamarosan mindenki láthatja majd, hogy az európai integráció nem szakad meg, ahogy azt egyes rosszakarók próbálják hangoztatni – hangsúlyozta.

Nyitókép: Marko Đurić külügyminiszter (Fotó: Beta)