A Mozgás Nemzetközi Napja alkalmából pénteken nagyszabású egészségmegőrző rendezvényt tartottak a Széchenyi István Általános Iskola sportpályáján, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet szervezésében. A Mozgással az egészségért címmel meghirdetett program célja az volt, hogy játékos, élményalapú tevékenységeken keresztül hívja fel a figyelmet a napi szintű testmozgás jelentőségére, különösen a gyermekek testi és lelki fejlődése szempontjából.
Az esemény több mint száz hatodikos tanulót mozgatott meg, akik különféle aktivitásokban próbálhatták ki magukat. A szervezők kiemelték, szeretnék elérni, hogy a fiatalok már gyerekkorban felismerjék, a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai egészségük megőrzéséhez járul hozzá, hanem pozitív hatással van a hangulatukra, alvásminőségükre, szociális kapcsolataikra és általános közérzetükre is.

Herczeg Zsolt felvétele
Dr. Nada Kosić Bibić, a Szabadkai Közegészségügyi Intézet szakorvosa hangsúlyozta, a cél az, hogy a mozgás a gyerekek mindennapi rutinjának részévé váljon.
– Legalább tíz perc mozgás naponta már jelentős különbséget jelenthet, különösen, ha az szokássá válik. A rendszeres fizikai aktivitás serkenti a fejlődő szervezetet, fejleszti a motorikus képességeket, csökkenti a stresszt és hozzájárul a mentális kiegyensúlyozottsághoz – fogalmazott a szakorvos. Hozzátette, a fizikai aktivitás nem csupán edzőtermi mozgást vagy sportolást jelenthet, ugyanis a séta, biciklizés, kutyasétáltatás vagy akár a görkorcsolyázás is ide tartozik.
A program 11 órakor közös bemelegítéssel kezdődött, amelyet Branislav Matejin, az AKA Fight Fitness Egyesület alapítója vezetett. Az energikus, motiváló felvezetés után különböző helyszíneken zajlottak a foglalkozások. Volt ügyességi akadálypálya, kötélhúzás, csoportos fitneszgyakorlatok, valamint labdajátékok (köztük röplabda és foci) tették változatossá a délelőttöt. A tevékenységek szakmai felügyeletét Slobodan Kovačević, a Széchenyi István Általános Iskola testnevelőtanára látta el.
A programhoz a Vöröskereszt Szabadkai Szervezete is csatlakozott. Nevena Lukićnak, a szervezet szakmunkatársának az irányításával hat fiatal önkéntes mutatta be az elsősegélynyújtás alapjait. Kiemelt figyelmet fordítottak a sportolás közben előforduló sérülések ellátására. A gyerekek gyakorolhatták a kötszerhasználatot, a sebtisztítást, és azt is megtanulhatták, hogyan kell segítséget hívni veszélyhelyzet esetén.
A rendezvény a Szabadkai Közegészségügyi Intézet kezdeményezésére valósult meg, együttműködésben a Széchenyi István Általános Iskolával, a Szabadkai Művelődési Központtal, az AKA Fight Fitness Egyesülettel és a Sport Mindenkinek Szerbiai Szövetséggel. Az eseményt a Szabadkai Gyógyszertárak hálózata, a Batut Közegészségügyi Intézet és Szabadka Város Önkormányzata is támogatta.

Nyitókép: Herczeg Zsolt felvétele