2025. május 10., szombat

Az erdő misztikumáról Pacséron

Az iskolások számára tartott előadást Csapó Levente erdőmérnök

A pacséri Moša Pijade Általános Iskola több olyan programot is szervez a diákjai számára, amelyekkel igyekszik közelebb hozni a természet ismeretét, tiszteletét és szeretetét. Mindezzel együtt törekszenek felkészíteni a tanulókat arra, hogy az élet különböző terén feltalálják magukat. Ezzel rávezetve őket, hogy a tanulás, a tapasztalás nem csak az iskola négy fala között lehetséges, illetve az automatizált és a digitális eszközökön kívül is létezik élet – tudtuk meg Méhészkei Kiss Gizella iskolaigazgatótól. Ebbe a koncepcióba és az idei kerékpártúra oktatási anyagába illeszkedik be a minap megtartott, fákról, erdészetről és erdőgazdálkodásról szóló nagy sikerű előadás, amit Csapó Levente, a Vajdaság Erdői Közvállalat szabadkai részlegének vezetője tartott a diákoknak. A gyerekek számos kérdést feltettek, őszintén érdeklődtek.

– Vajdaság a kiváló minőségű szántóiról ismert, ezeken a területeken hatóságilag nincs engedélyezve az erdősítés. Vannak olyan nyílt területek, amik alkalmasak lehetnének rá, de azoknak is csupán egy része fásítható. Mert olyan védett, lágy szárú növények élőhelyei, amik csak akkor tudnak megmaradni, ha nincsenek árnyékban. A klímaváltozásra, a hosszan tartó szárazságra és a forró nyarakra a feketefenyő és az akác sem reagál jól, habár szárazságtűrőfa-fajták. Sajnos az elmúlt évek hőségében az őshonos fáink is nehezen maradnak meg, például a vidékünkre jellemző tölgy is, mivel néhány száz évvel korábban a talajvíz teljesen más szinten volt, mint manapság. A mesterséges öntözés hosszú távon nem hozhat megoldást. Hatalmas befektetés, valamint nincs annyi föld alatti és felszín feletti víz a területeinken, ami pótolná a csapadékot. Ez azt jelenti, hogy más, szárazságtűrőfa-fajtákban kell gondolkodnunk hosszú távon – tudtuk meg egyebek mellett az erdésztől. Méhészkei Kiss Gizella iskolaigazgató elmondta azt is, hogy a pacséri tanintézményt többféle fa veszi körbe, szeretnének egy miniarborétumot kialakítani, és kijelölni az év fáját. Megnevezni, megjelölni a növényeket, és meghatározni az életkorukat. Ennek egyik első lépése volt, hogy felvették a kapcsolatot egy erdésszel, aki megosztotta a diáksággal és a tanári karral tapasztalatait és tudását.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A gyerekek érdeklődtek az erdők, az élőviláguk és a fák iránt (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)