2025. május 10., szombat

A közösség erejének megtartása prioritás

Dr. Pásztor Bálint: A vajdasági magyarságnak nem érdeke a képviseleti demokrácia leépítése – Doroszlón tartják meg a II. Délvidéki Médiatalálkozót

– A politikum és az újságíró társadalom ugyanannak az éremnek a két oldalát képezi, tőlük függ ugyanis, mit gondol a vajdasági magyar közösség a világról – jelentette ki dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Doroszlón, a II. Délvidéki Médiatalálkozón. Mint fogalmazott, az elmúlt egy év alatt számos politikai fejlemény szemtanúi lehettünk, egy esztendeje kampány zajlott, ezt követően új kormány alakult, majd az megbukott, majd ismét új kormány alakult. Elmondta, hat hónapja komoly belpolitikai válság jellemzi a szerbiai társadalmi helyzetet, melyben a vajdasági magyar közösség számára az a legfontosabb, hogy „történjen bármi is körülöttünk, meg tudjuk tartani az erőnket, az intézményeinket”. Hozzátette: ma különösen látszanak a jelei a képviseleti demokrácia fontosságának, hiszen folyamatosan arra tesznek kísérletet, hogy ennek hagyományát leépítsék plénumok és egyéb szerveződések formájában. Mint mondta, a plénumok nem tudják képviselni megfelelőképpen a közösség érdekeit, s nyomon követhetetlen az, hogy egyáltalán kik alkotják, milyen többséggel hoznak döntéseket. A szerb társadalom mindkét oldala tesz olyan lépéseket, amely az említett képviseleti demokrácia aláásására irányul, értékelte, ezzel azonban az a gond, hogy az államnak a vajdasági magyar közösség is ugyan úgy a részét képezi, s rosszul befolyásolják ügyét az efféle folyamatok. Újságírói kérdésekre válaszolva a konferencián Pásztor elmondta, a jelenlegi politikai helyzetben a magyarság érdeke az, hogy a programok, projektumok megvalósítása mentén azokkal politizáljon együtt, akikben esélyt lát az elképzelések realizálására.

Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke arról beszélt, hogy még a médiastratégia megszületésekor merült fel a médiatalálkozó megszervezésének ötlete, örömmel nyugtázta, hogy immár második alkalommal szervezik azt sikeresen meg. Mint mondta, az MNT kíváncsi azokra a nehézségekre, amelyekkel a munkájuk során az újságírók nap mint nap szembesülnek, kötelessége ugyanis segítséget nyújtani a tájékoztatás területén. Az oktatás területén kialakult nehézségekkel kapcsolatban elmondta, az MNT olyan lépéseket tud foganatosítani, amelyekkel fékezni szeretné a magyar diákok magyarországi oktatási intézményekbe való átiratkozását, ezért olyan döntést hozott, hogy az ösztöndíjakat kifizetik akkor is, amikor az oktatás nem zajlik, s a kiesés miatt évet ismétlők is jogosultak maradnak újból a támogatásra. Az egyéb tervek ismertetése során közölte, az MNT Jókai-szobor felállítását tervezi Pancsován, Kosztolányi-szobrot Ludason.

– Erőteljes változások zajlottak le a szerbiai oktatás területén – jelentette ki Ótott Róbert tartományi kormányfő-helyettes, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár, de mint mondta, ma már szinte mindenhol visszaállt a rend – józannak kellett maradni az elmúlt hat hónap folyamán, húzta alá. Kiemelte, a tanárok 95 százaléka ma már újra részt vesz az oktatásban, ennek ellenére lemaradás természetesen van, tolódik a nyolcadikosok érettségije, a tartományi kormánynak azonban az az álláspontja, hogy a gyerekek jövője nem képezheti kérdés tárgyát. Az elmúlt év eredményei között tett említést a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium új épületszárnyának elkészüléséről, valamint a Magyar Szó székházában átadott új létesítményekről.

A Délvidéki Médiatalálkozón szakmai előadást tart Gulyás István, az Magyar Televízió M5-ös csatornájának igazgatója, illetve Bohár Dániel, a megafon.hu véleményvezére, riportere.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Diósi Árpád felvétele