2024. március 29., péntek

Von der Leyen: Nekünk is közeledni kell a Nyugat-Balkánhoz

Pozsonyban ismertetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt a tervet, amely a Nyugat-Balkánnak az Európai Unióhoz való közelítését szolgálná, tudóst a Szerbiai RTV.

Az elnök egy négy pontban fogalmazta meg a tervet, mely leginkább a régió fejlődésének fellendítésére koncentrál, adta hírül a Politico.

Ursula von der Leyen elmondása szerint a terv magában foglalná a Nyugat-Balkán és az EU egységes piacának további harmonizációját, a regionális gazdasági integráció elmélyítését, az igazságügyi reformok és a korrupció elleni küzdelem felgyorsítását, valamint az előcsatlakozási finanszírozás megerősítését.

A pozsonyi GLOBSEC fórumon Ursula Von der Leyen hangsúlyozta, hogy az európai tömbnek is igyekeznie kell kell, hogy elérje a nyugat-balkáni régióban csatlakozásra vágyó tagokat, nem elég csak várni, hogy azok közelítsenek az EU-hoz.

Hozzátette, a nyugat-balkáni országoknak is ki kell venniük a részüket az új eszközökhöz való hozzáférés érdekében.

Nyitókép: Ursula von der Leyen (Fotó: Beta/AP)