2024. április 16., kedd

Döntőztek a zentai lányok

A hétvégén Zentán rendezték meg a vajdasági négyes döntőt az U13-as korosztályú kosaras lányok számára, amely kiváló szervezést és jó játékot hozott, mégis arról marad a leginkább emlékezetes, hogy a zentai lányok a döntőbe jutottak, s a helyi sportcsarnokban rég látott nagyszámú és lelkes közönség gyűlt össze a meccsekre, hiszen szerény számítások szerint is legalább 400-500 szurkoló buzdította a vendéglátó csapatot a fináléban.

A szombati elődöntőben a Zenta 54:32 arányban győzte le az inđijai Železničart, az újvidéki Selekta pedig 48:42-re bizonyult jobbnak a Kovintól. A bajnoki címért folytatott vasárnapi küzdelem elején a hazaiak voltak a jobbak, hiszen az első és a második negyedben is vezettek 7 ponttal, ám akkor az újvidéki Selekta alaposan rákapcsolt, s egy megsemmisítő harmadik negyeddel (28:12) el is döntötte az aranyérem kérdését. A mérkőzésen az x-faktort a székvárosiak 4-es számú játékosa, Mila Miljuš jelentette, akivel egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a zentaiak, mert védekezésben szemfülesen lopta a labdákat, támadásban villámgyors és kiváló megoldásai voltak, büntetőből pedig szinte nem hibázott, így nem is csoda, hogy a zentai Mila Jovaševićtyal karöltve a torna legjobb játékosa lett. A döntőt végül 72:55-re nyerte meg a Selekta, de a Senad Selimović és Miloš Simić vezette Zenta fiataljainak nem kellett végül szégyenkezniük, az ezüstérem is nagyon szépen csillogott a nyakukban.

A zentai lányok arcára az ezüstérem is vidám mosolyt csalt (Marko Radonjić felvétele)

A zentai lányok arcára az ezüstérem is vidám mosolyt csalt (Marko Radonjić felvétele)

Predrag Matić, a Zenta elnöke és vezetőedzője is így értékelte a látottakat, külön kiemelve, tele volt a szíve a megtelt lelátók miatt, s csak azt sajnálja, hogy a csapat legjobbja, a szerb válogatott Milena Bata egy héttel a torna előtt lesérült és nem játszhatott. Ahogy az elnök elmondta, a nagyüzem még most sem áll le, mert két hét múlva a 2013-as születésű fiúcsapat lép porondra, méghozzá Újvidéken, szintén a vajdasági négyes döntőben.

Nyitókép: A zentai lányok arcára az ezüstérem is vidám mosolyt csalt (Marko Radonjić felvétele)