2024. április 20., szombat

Vasárnap elnökválasztást tartanak Montenegróban

Köztársaságielnök-választást tartanak vasárnap Montenegróban, de az előrejelzések szerint győztest csak a második fordulóban tudnak hirdetni.

Az államfőt közvetlen, titkos szavazással öt évre választják. Az elnök megbízatása öt évig tart, s legfeljebb még egy időszakra választható újra. Az államfő tisztsége elsősorban protokolláris, képviseli az országot külföldön, jóváhagyja a törvényeket, kiírja a parlamenti választásokat, javaslatot tesz a miniszterelnök személyére, valamint az alkotmánybíróság elnökére és tagjaira. Emellett javaslatot tehet a parlamentnek népszavazás megtartására, amnesztiát hirdethet, állami kitüntetéseket adományozhat.
A voksoláson a valamivel több mint 542 ezer választópolgár hét jelölt közül választhat. Amennyiben egyik jelölt sem szerzi meg a leadott szavazatok 50 százalékát plusz egy voksot, akkor második fordulót kell tartani, amelyre április 2-án kerülhet sor. A második fordulóba az a két jelölt jut be, akik az első fordulóban a legtöbb szavazatot kapják.
A közvélemény-kutatások alapján úgy tűnik, hogy a második fordulóba mindenképpen bekerül Milo Đukanović hivatalban lévő államfő, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lehet a kihívója. A várakozások szerint a további hat jelölt közül a legtöbb szavazatot Andrija Mandić, a szerbbarát Demokratikus Front (DF) jelöltje, Aleksa Bečić, a Demokratikus Montenegró vezetője, vagy Jakov Milatović, az Európa most! nevű mozgalom jelöltje szerezheti meg.

A voksolást vasárnap 7 és 20 óra között tartják, az első, nem hivatalos eredmények 22 óra körül várhatóak.