2024. március 29., péntek

Zenta nevezetességei Lakiteleken

Kiemelkedő sikert értek el a zentai diákok

A zentai Petőfi Sándor Általános Iskola hetedik osztályos tanulói kimagasló eredményt értek el a Kárpát- medencei Hungarikum vetélkedőn. Az általános iskolák hetedik és nyolcadik osztályos tanulói, valamint a középiskolák első és másodikos diákjai mérik össze tudásukat évről évre Lakiteleken. Ezúttal összesen 452 csapat indult, a hetedikesek mezőnyében 121, melyből a zentai Piros Arany csapat tagjai, Csáki Kata, Szarka Hanna és Tokodi Albert, egyedüli határon túli versenyzőkként harmadik helyezést értek el. Felkészítő tanáruk, Pavlović Surányi Emese elmondta, hogy a fiatalok a tiszai halászlevet, valamint Zenta népi és épített örökségét mutatták be. Hangsúlyozta, hogy hatalmas munka és szorgalom áll a diákok mögött, és arra is rámutatott, hogy habár a tanulók jó részét nehéz rávenni arra, hogy vetélkedőkön, versenyeken vegyenek részt, rájuk éppen az ellenkezője érvényes.

– Tulajdonképpen ők motiváltak engem abban, hogy a maximális segítséget és elméleti hátteret átadjam nekik. Nem kis feladat volt átvenni mindezt a felkészítési folyamatot Gyöngyi tanárnőtől, hiszen neki az eddigi években hatalmas munkája és energiája van ebben az egész vetélkedőben és a versenyre való felkészülésben. Ez számomra is kihívás volt, azonban minden segítséget és háttértámogatás megkaptunk ahhoz, hogy a terepmunkák és a prezentációk sikeresek legyenek. Gyakorlatilag tényleg csak a sikerre törekedtünk, és arra, hogy a maximumot hozzuk ki a feladatokból – mondta Pavlović Surányi Emese tanárnő, majd hozzátette, hogy nagyon büszke a diákjaira, hiszen óriási szorgalommal és alázattal készültek a megmérettetésre.

Kormányos Katona Gyöngyi néhány hónapja már a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója, viszont a korábbi években több csapatot készített fel a vetélkedőre.

– Az első két fordulót követően a 121 csapatból 16-ot hívnak el a Kárpát-medencei elődöntőre, ahol a 16 csapatra egy nagyon komplex és igen nehéz vetélkedősorozat és prezentációbemutatás vár. Ezt követően a legjobb nyolc csapat kerülhet be a döntőbe, ahol szintén újabb feladatokat kell megoldaniuk. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet feladata a Vajdasági Magyar Értéktár gondozása is. Számunka az a fontos, hogy a Vajdaságban, Magyarországon vagy akár a Kárpát- medencében minél több fiatal megismerje azokat a szellemi épített kulturális örökségeket, amelyek a magyarsághoz kötik őket, továbbá az identitásuknak a megerősítéséhez is hozzájárulnak. Minden ilyen vetélkedő azt szolgálja, hogy a fiatalok ne a virtuális világban ismerkedjenek meg ezekkel az értékekkel, hanem a saját maguk valóságában is megtapasztalják. Nagy örömünkre szolgál, hogy van egy másik induló csapata is az iskolának, nyolcadik osztályos kategóriában.

Vázsonyi Csilla néprajzkutató, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa a vetélkedő zsűrizésében vett részt mint a Vajdasági Magyar Értéktár Bizottság tagja.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– A Hungarikum vetélkedő célja, hogy a fiatalok minél jobban megismerjék a hungarikumokat, a nemzeti értékeket, és felfedezzék a saját régiójuk, lakóhelyük lokális értékeit is. Ahogy a fiatalok is említették, valóban sokat kellett készülni, ugyanis ez a vetélkedő komoly elméleti tudásanyagot kér számon. A teszteken objektíven lehet pontozni, azonban annál nehezebb dolga van a zsűrinek a prezentációk esetében, ahol értékeljük az átadott információkat, a gyerekek előadókészségét és kreativitását. A zentai csapatoknak nagy erőssége a prezentációkészítés. Az idei mezőnyben mind a 16 csapat közül, amelyik bekerült a döntőbe, az övék volt az egyik legkreatívabb és leginkább figyelemfelhívó prezentáció – mondta a zsűritag.

A diákok nagyon örültek, amikor megtudták, hogy továbbjutottak, és személyesen is ellátogathatnak Lakitelekre. Hosszasan készültek a megmérettetésre, és úgy vélik, a legnehezebb számukra a hungarikumok elsajátítása volt. A csapat egyik tagja, Tokodi Albert nem tudott jelen lenni a sajtótájékoztatón, így a vetélkedő élményeiről a csapattársai számoltak be.

Szarka Hanna elmondta, hogy több részből állt a verseny:

– Az első körben volt egy online forduló, majd két prezentációt készítettünk különböző terepmunkákkal kapcsolatban. Zenta nevezetességeit, építészeti örökségeit kellett bemutatnunk, és azokat a dolgokat, amiket mi még fontosnak tartottunk akár tárgyi, szellemi vagy kulturális szempontból. Több intézmény és személy is hozzájárult a csapatunk sikeréhez, például a Zentai Városi Múzeum fehérhímzés-gyűjteményének egy részét is bemutathattuk, a Papuli vendéglőben főztük meg a tiszai halászlevet, Reperger Miklós pedig a fotóit bocsátotta rendelkezésünkre. A vetélkedőn élőben kellett bemutatnunk a prezentációnkat, illetve volt elméleti rész is tesztek formájában.

Csáki Kata azt emelte ki, hogy meg kellett tanulniuk a hungarikumokat, a világörökségeket és a nemzeti értékeket is.

– Ez nem volt egy könnyű felkészülési folyamat, azonban meglett az eredménye. Nagyon izgalmas volt a verseny, és nagyon tetszett – mondta.

A megmérettetést, mint minden alkalommal, idén is a Lakiteleki Népfőiskola, a magyar Országgyűlés, a Nemzeti Művelődési Intézet és az Agrárminisztérium közös szervezésében valósították meg. 

Nyitókép: Szorgalmuk meghozta az eredményt (Fotó: Gergely Árpád)