Az I. világháborút lezáró trianoni békediktátum után Magyarország romokban hevert, az ország elvesztette területének és lakosságának egy jelentős hányadát, a megmaradt területeken pedig káosz uralkodott. A román csapatok kivonulása és a Tanácsköztársaság bukása után az ország a konszolidáció útjára lépett, a győztes antanthatalmak azonban kemény feltételeket szabtak, így a csonka Magyarország nem tarthatott fenn jelentős számú, ütőképes hadsereget. Ennek a tiltásnak a kijátszására született meg gyakorlatilag az 1921-es testnevelési törvény, amely minden 12 és 21 év közötti fiút a leventemozgalom által szervezett foglalkozások látogatására kötelezett, ahol a fiatalok hazafias és katonai képzésben részesültek, emellett pedig sportoltak is.
Az 1938-ban kezdődő országgyarapodást követően a visszatért felvidéki, kárpátaljai és észak-erdélyi területeken is sorra létesültek a leventeszervezetek, majd 1941 tavaszától a Bácskában és a Muravidéken is egyre több helységben alakultak egyesületek, ahol fontos szerepet kapott a sport és azon belül a labdarúgás is. 1941-ben és 1942-ben a levente-labdarúgócsapatok még csak barátságos mérkőzéseken mérhették össze erejüket, majd a levente-labdarúgás országos vezetősége, élén az országos kapitánnyal, 1943 tavaszán megszervezte az első leventebajnokságot, amelyre több mint 860 csapat nevezett be. A résztvevőket földrajzi fekvésük szerint 92 csoportba osztották be, leventekerületek szerint.
Az országos bajnokságra benevezett negyven bácskai leventeegyesület az V. kerületben versenyzett, amely 11 csoportból állt. A délvidéki csapatok a következő csoportokba kaptak besorolást: 1. csoport: Újvidék, Újvidéki Állami Gimnázium, Újvidéki Állami Szerb Gimnázium, Újvidéki Állami Kereskedelmi Iskola, Újvidéki Állami Tanítóképző, Begecs, Újszentiván, Pincéd, Boldogasszonyfalva, Zsablya, Sajkásgyörgye, Csúrog, Kiszács. 2. csoport: Ada, Péterréve, Óbecse, Bácsföldvár, Nádalja, Turia, Szenttamás, Óverbász, Újverbász, Kúla, Kishegyes. 3. csoport: Hódság, Szentfülöp, Liliomos, Bácskeresztúr, Bácsújfalu, Vajszka, Apatin, Szilágyi, Sztapár, Bácsszentiván, Szond. Az 5. csoportban a Szabadka, a Csantavér és a Pacsér gárdája versenyzett, a 6. csoportban pedig a horgosi és a magyarkanizsai leventék játszottak. Az 1. csoportban a Begecs, a másodikban az Óbecse, míg a 3. csoportban a Szond együttese végzett az élen, az 5. csoportban pedig nagy csata után a szabadkaiak szerezték meg az első helyet, a két ponttal kevesebbet gyűjtő a pacsériak előtt. A 6. csoportban a horgosi gárda csak rosszabb gólaránya miatt szorult a második helyre, a magyarkanizsai ifjak pedig a 4. helyen fejezték be a versengést.
A kerületi bajnokságok befejezése után a versenykiírás szerint a csoportgyőztesek a hadtestek bajnokságáért küzdöttek, majd az ott diadalmaskodó csapatok bekerültek az országos döntőbe, amelyet hagyományosan Szent István napján rendeztek meg Budapesten. A leventebajnokságok, akárcsak a Magyar Labdarúgó-szövetség által szervezett pontvadászatok, a nyár folyamán szüneteltek, így a csapatok a nyári szünetben különféle tornákon, serlegmérkőzéseken vettek részt. Ilyen nyári torna volt a közép-bácskai leventeserlegért vívott verseny is, amelyet 1943-ban és 1944-ben is a Bácskeresztúri Leventeegyesület nyert meg. A bácskeresztúriak előbb jobb gólarányuknak köszönhetően előzték meg az Újszentiván gárdáját, majd egy évvel később a liliomosiak elleni utolsó fordulóbeli sikernek köszönhetően végeztek az élen. Az 1943 szeptemberében megtartott közép-bácskai leventetorna végső táblázata: 1. Bácskeresztúr 13 pont (20:5), 2. Újszentiván 13 pont (19:7), 3. Veprőd 7 pont, 4. Liliomos 5 pont, 5. Istensegíts 2 pont.
1943 őszén már 1017 csapat játszotta végig a leventebajnokság őszi részét, 1944 tavaszán ez a szám már 1200-ra nőtt. Az 1944-es tavaszi rajt előtt 28 újonnan alakult bácskai egyesület nevezett be a pontvadászatba, amelyek mind az újvidéki járási leventekapitánysághoz tartoztak, földrajzi fekvésük szerint pedig hat csoportba osztották be őket. Az új egyletek számára külön bajnokságot szerveztek, a győztes csapat pedig díjazásban részesült. A tervek szerint 1944 őszétől már ezek az egyesületek is bekapcsolódtak volna az országos küzdelmekbe, ám a háború miatt erre már nem kerülhetett sor. 1944 tavaszán a Szabadkai járáshoz tartozó 6. csoportban nagy csatát vívott az elsőségért a Szabadka és a Topolya csapata. A héttagú csoportban a végén mindkét együttes tizenegy győzelemmel és egy döntetlennel állt, a szabadkaiak gólaránya azonban jobb volt, és ez döntött a javukra.
A 6. csoport végeredménye:
1. Szabadka 12 11 1 0 73:7 23
2. Topolya 12 11 1 0 50:9 23
3. Csantavér 12 5 1 6 25:44 11
4. Pacsér 12 5 1 6 20:57 11
5. Palics 12 3 1 8 29:30 7
6. Bácsjózseffalva 12 3 0 9 9:45 6
7. Bajmok 12 2 1 9 13:26 5
Az Újvidéki járás három csoportjában az Óbecse LE tizenegy pont előnnyel végzett az élen a bácsföldváriak előtt, a nagyszerűen játszó óbecseiek ugyanis tizenhat mérkőzésükből tizenötöt megnyertek. A Tisza-partiak ezt követően is folytatták remek szereplésüket, hiszen az V. leventehadtest kerületi középdöntőjében a Jakovetity, Gombos, Jelkity, Vukoszávljevity, Dzsakulin, Polyák, Schlarb, Szávity, Sztájity, Zsivkov, Milanov összeállításban pályára lépő csapat hazai pályán ezer néző előtt 3:0-ra verte meg a Bácsbokod együttesét. A bajnokságot 1944 nyarán még be tudták fejezni, azt követően azonban már nem a sport játszotta a főszerepet a leventekorú fiatalok életében, a nyilasok hatalomátvétele után ugyanis Szálasiék nagyon sok leventét a frontra vezényeltek, akik közül sokan elestek a harcok során, vagy szovjet fogságba estek.
A levente-futballbajnokságokkal kapcsolatban fontos kitétel volt, hogy az MLSZ által szervezett hivatalos pontvadászatokban szereplő igazolt labdarúgók nem játszhattak leventemérkőzéseken. 1944 februárjában azután a három éve nem aktív igazolt futballistákat feloldották e tilalom alól, és onnantól kezdve ők is pályára léphettek leventebajnokikon.
A leventebajnokságok akkoriban egyfajta alternatív versengésként működtek, a labdarúgás tömegbázisát, utánpótlását voltak hivatottak biztosítani. A mérkőzéseken fontos szerepet kaptak a külsőségek, a katonás fegyelem, a nemzeti jelleg, így ott a szabálysértéseket is szigorúbban büntették, mint a ligarendszerű összecsapásokon. A szabálytalanságot elkövető játékosoknak a figyelmeztetéseknél vigyázzba kellett állniuk, és nem feleselhettek vissza a játékvezetőknek. A leventék labdarúgó-mérkőzései mindig közös imával kezdődtek a pálya közepén, majd még a kezdő sípszó előtt a leventeoktatók a csapatok előtt ismertették a bajnokságok jelentőségét, és felhívták a figyelmet a bajtársias, durvaságoktól mentes küzdelemre.
A II. világháború alatt Magyarországon a középiskolák csapatai számára is megszervezték az országos bajnokságot, illetve a Szent László-kupát. Az újvidéki tanítóképző gárdája 1943-ban szép sikert ért el, hiszen a Szent László-kupában az ország három legjobb csapata között végzett, a KISOK-bajnokságban pedig az 5. helyet szerezték meg. A tanítóképzősök abban az esztendőben megnyerték az újvidéki középiskolák bajnokságát, a Déli Őrség Kupát. Az újvidéki középiskolák bajnokságának 1943-as végső táblázata:
1. Tanítóképző 10 7 1 2 21:10 15
2. Szerb tannyelvű gimnázium 10 4 3 3 13:12 11
3. Kereskedő KI 10 4 2 4 21:22 10
4. Magyar gimnázium 10 5 0 5 10:14 10
5. Ipari KI 10 4 1 5 13:17 9
6. Mezőgazdasági KI 10 3 1 6 16:20 7
Nyitókép: A mérkőzések előtt ünnepélyesen felvonultak a leventecsapatok, a katonás rend a játéktéren is kötelező volt
