2024. március 29., péntek
SZÓFIGYELŐ

Sürgönystílusban

Nemcsak régi korokban avultak el egyes szavak, hanem napjainkban is lejátszódnak efféle folyamatok. Ez történik a kissé választékos sürgönystílus szóval, amely olyan rövid, tömör kifejezésmódot jelent, amilyent sürgönyben (táviratban) szoktak alkalmazni; rendszerint tőmondatokból áll, esetleg rövidítéseket alkalmaz, lényegtelenebb szavakat mellőz stb.: Amióta utoljára találkoztunk, sürgönystílusban leírom, ami velünk történt. – Hadd foglaljam össze (…) sürgönystílusban válaszaimat a magam nevében. – Itt most szinte sürgönystílusban felsorolom az eseményeket, illetve észrevételeimet. – Az igazi szerelmes levél sürgönystílusban, kritika nélkül íródik. – Nagyon trehányul érzem magam, majdnem sürgönystílusban írom verseimet. – Most már csak sürgönystílusban győzöm a beszédet. – Megpróbálok ezúttal sürgönystílusban számot adni arról, amit elolvastam. – Csak úgy sürgönystílusban leadja nekem, hogy Prágából menekült. – Az alábbiakban hírességek életrajzát közöljük a sürgönystílusban. – A Kincses Kalendárium negyvenéves jubileuma alkalmával sürgönystílusban megírta negyven év történetét.

A sürgöny szó nyelvújítási alkotás, eredetileg a Morse-féle elektromágneses táviratok elődeire (optikai, szemaforos, elektrokémiai) alkalmazták. Ezeknek a diplomáciai életben volt jelentőségük. A sürgönystílus szó különösen a két világháború közti időszakban volt vetélytársa a hasonló jelentésű, de közönségesebb távirati stílus szókapcsolatnak. A huszadik század második felében és napjainkban a távirati stílus gyakorisága többszörösen meghaladja a sürgönystílus gyakoriságát, az utóbbi már alig-alig fordul elő. Tavalyelőtt magának a táviratnak mint postai szolgáltatásnak a megszüntetése következett be Magyarországon, ezért a távirati stílus is háttérbe kezd szorulni.

Itt van viszont a digitális korszakban keletkezett SMS-stílusban megfogalmazás előretörése: Küldjön és fogadjon e-maileket SMS-stílusban! – Az ovális távirányító egyszerű, mégis kezelhető a menü, SMS-stílusban írhatunk szövegeket vagy okos mobilról a Wi-Fi távirányító alkalmazással. – Pizzát evett éppen a színfalak mögött, emiatt szívesen ugyan, de sms-stílusban válaszolt. – Örömmel segítenék, de tartok tőle, technikai problémát „sms-stílusban” megoldani lehetetlen. – Kérlek, ne sms-stílusban, és helyesen írj! – Az állomás érdekessége, hogy a régi történetet SMS-stílusban kellett elmesélni elképzelt rokonuknak. – Nagyfokú illetlenség egy fórumot ilyen tapló sms-stílusban megszólítani. – Kérjük, írja le véleményét sms-stílusban!