2024. április 19., péntek

Vujanić: A fiatalok nincsenek tisztában a közlekedésben való részvétel veszélyeivel

Milan Vujanić, a Belgrádi Egyetem Közlekedési Karának nyugalmazott tanára szerint nem megfelelő az autósiskolai oktatás, ugyanis sok fiatal sofőr szenved közlekedési balesetet, ami azt mutatja, hogy felkészületlenül hagyták el az autósiskolát, vagy az nem figyelmeztette őket időben a közlekedésben való részvétel veszélyeiről.

Mint hangsúlyozta, a társadalom autóiskolához való hozzáállásán kellene változtatni, írja a Vajdasági RTV.

Vujanić a Tanjugnak rámutatott, hogy a sofőrök először elméleti, majd gyakorlati képzésen vesznek részt, de az, amit az autósiskola képzésnek nevez, valójában a legalacsonyabb szintje az oktatásnak.

Mint mondta, a kérdés kapcsán komolytalanság mutatkozik, ugyanis a polgárok nem veszik komolyan a közlekedésben való részvételt. Hangsúlyozta, hiány tapasztalható abban is, hogy az autósiskolák és a média ráébressze a polgárokat, a járművezetés nagyon veszélyes része a mindennapjainknak.

Nyitókép: pixabay.com