A nagy múltú Arcus Környezetvédő Egyesület fennállása óta szervez az év elején ismeretterjesztő előadás-sorozatot. Ez több éven keresztül párhuzamosan zajlott a Topolyai Téli Esték elnevezésű rende...
Vajdaság
Újvidéken az év végéig tarthat a vasútállomás épületének helyreállítása, miközben egy új megálló már fél éven belül elkészülhet – jelentette be Žarko Mićin polgármester. A központi pályaudvart nove...
Vajdasági szinten az elsők között vett részt a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola az Erasmus+-programban, amely a Tempus Alapítvány segítségével valósul meg. A 17 diák egy hetes tanulm...
A törökkanizsai falugazdász-iroda 2018 óta fogadja az ügyfeleket, és azóta rendületlenül segíti a községbeli gazdákat. A falugazdászok munkájára minden évben nagy igény mutatkozik, hiszen számtalan...
A Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ közzétette a XXVIII. Hagyományaink Ünnepére szóló felhívását.
Az adai közkutaknál 2023 decemberében kezdődött meg a vízgyár kiépítése, amelyet a tervek szerint tavaly februárig kellett volna befejezni és üzembe helyezni, de ez elmaradt. Az adai önkormányzatba...

