2024. március 28., csütörtök

Az elődöntő a végállomás

Nem volt esélye a fordításra Cartagenában a Novi Sad asztaliteniszcsapatának a női Európa-kupában, hiszen az egy hete hazai pályán elszenvedett 3:1-es vereség után legalább ugyanilyen aránnyal kellett volna nyernie a döntőbe jutáshoz, ezzel szemben sima 3:0-s vereséget szenvedett a spanyol csapattól. Az újvidéki lányok közül csak Tijana Jokić tudta megszorongatni ellenfelét, a korábbi szerb válogatott Assis de Souza Erdélyi Szilviát, ám öt szettben végül ő is alulmaradt. A másik elődöntőben a francia Grand Quevilly nyerte az olasz Quattro Mori elleni párharcot, így ők játsszák majd az Európa-kupa döntőjét a Cartagenával, amelynek a csókai Erdélyi személyében így is lesz vajdasági érdekeltsége.

A Novi Sad így is sikeresnek értékeli az európai kupaszereplést, hiszen zsinórban a második évben jutottak el a második legerősebb sorozat elődöntőjéig. Most a figyelmüket a hazai bajnokság megnyerésére fordítják, hogy a következő szezonban újabb erős helyezésekért küzdhessenek, akár a BL-ben is.

Eredmények: Xiao–Makszuti 3:0 (6, 10, 6), Assis de Souza Erdélyi–Jokić 3:2 (–5, –6, 7, 6, 4), Li–Bezeg 3:0 (5, 3, 6).