2024. április 18., csütörtök

A 150 év kötelez

Jubileumi ünnepséget tartott a szabadkai Népkör MMK – IPA-projekt a kecskeméti Hírös Agórával

– Minden szabadkainak vannak emlékei, élményei a Népkörről, a város életében a magyar művelődési központ szerepe vitathatatlan. Sokszor mutatta meg a 150 év alatt, hogyan lehet közösséget építeni – mondta egyebek között dr. Takács Márta, a Népkör MMK elnöke a vasárnap esti jubileumi ünnepségen. Az, hogy ennyi évtizeden keresztül fennmaradt, az a mindenkori tagság érdeme. A célok mindvégig maradtak: megtalálni azokat a formákat, amelyekkel tudják a közösség érdekeit képviselni, értékeket átörökíteni és teremteni.

Csallóközi Eszter, a szabadkai magyar főkonzulátus főkonzulja gondolatait Balogh György konzul tolmácsolta: a 150 év egy nemzeti közösség szellemiségének fennmaradásáról is vall. Ha úgy tekintjük, hogy egy generáció 25 év, akkor meggyőződése, hogy a szellem művelésének igényét úgy adja át a hetedik generációnak, ahogyan azt hat generáción keresztül megőrizte. Srđan Samardžić, a szabadkai városi tanács gazdasági ügyekkel megbízott tagja arról szólt, a Népkör mindig is a szabadkaiságot képviselte e többnemzetiségű közösségben, amelyben az elv az: szeretni a saját kultúránkat, őszintén tisztelni a velünk együtt élőkét. Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke azt fejtette ki, hogy a magyar nyelvet, a hagyományokat, a kultúrát – a gyökereket – minden eszközzel óvni és táplálni kell. Különösen az elmúlt száz évben sokszor a legnehezebb körülmények között is a helytállásáról tett tanúbizonyságot ez a megtartó közösség. Sutus Áronnak, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökének beszédében a 150 év kapcsán a kulcsszavak a közösségszeretet, az állhatatos szolgálat, a felelősség, a példaadás és az együvé tartozás voltak. Az ünnep mindig ráeszmélés is, mi az, ami utat jelöl ki a mának, formálva a jövőt, mondta egyebek között a VMMSZ elnöke.

Az ünnepségen életműdíjakat és az eddigi alkotótevékenységet elismerő kitüntetéseket adtak át.

A Népkör jó szakmai kapcsolatot ápol a kecskeméti Hírös Agóta Kulturális és Ifjúsági Központtal. Az ünnepségen a 45 éves Kecskemét Táncegyüttes alkalmi műsorral lépett fel.

A jubileumi ünnepség előtt sajtótájékoztatón mutatták be a Népkör Magyar Művelődési Központ és a kecskeméti Hírös Agóra Nonprofit Kft. Kultúrában utazunk című projektjét, amely az Interreg – IPA Magyarország–Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program révén valósul meg ez év szeptember elseje és 2022. december 31-e között.

– A pályázati téma nagy hangsúlyt fektet a népi kultúrára és a néptáncra. A Népkör Róna táncegyüttese és a Kecskemét táncegyüttes nagy szerepet kap e projektben. Kodály és Bartók népzenei gyűjtéseire alapozva egy nagyszabású táncprodukció készül, amelyet augusztusban az Interetno fesztiválon, szeptemberben pedig Kecskeméten mutatnak be. Közös műhelymunkák, szerb–magyar táncház, együttesen szervezett tánctábor szerepel a projektben – emelte ki Lukács László, a Hírös Agóra művészeti vezetője. Mint Bodrogi Hajnalka, a Népkör MMK ügyvezetője elmondta, decemberben a Kodály módszerről tartanak előadást kecskeméti szakemberek a vajdasági érdeklődő pedagógusoknak. Bodrogi Béla, a Népkör főtitkára arról számolt be, a régió kulturális turizmusának fejlesztését, a helyi értékek bemutatását szolgáló projekt – amelynek értéke 189 ezer euró, s 85 százalékát az EU biztosítja – révén lehetővé válik egyebek mellett nagyterem székeinek kicserélése, filmvetítésre egy vetítő és nagy méretű vetítővászon beszerzése.