2021. július 28., szerda
Zengető

Lélekkel és ízzel

Pajtafesztivál – első rész

Mi legyen a gyerekkel nyáron? A nyári elfoglaltságokról beszélni – nem túlzás – szülőpróbáló feladat. Persze ha egyáltalán van ilyen szó. Tanácsot adni pedig nagyon könnyű. Másnak. Dönteni viszont már sokkal nehezebb, azt nekünk kell. Én azt mondanám, nézzük meg, mit kínálnak ezek a táborok, és a gyerekkel közösen válasszunk belőlük. Egy tábor, tematikájától függetlenül is, hasznos időtöltés lehet a számukra. Segít a beilleszkedésben, viselkedésnormákat alakít ki. Egyszóval úgy tesz jót, hogy a gyerek észre sem veszi. Fontosnak találom ezeket az együtt eltöltött napokat: együttlét, beszélgetés szemtől szemben. Lám, milyen kevéssel is beérnénk, kedves szülőtársak! Csak ne a gép előtt és ne mikrofonon keresztül tartsa a kapcsolatot a barátaival. Vajon vannak még utcasarki csapatok, amelyek késő délután jönnek össze, hogy az esti szürkületben bújócskázzanak? Vannak még olyanok, akik bemásznak egy-egy ház kertjébe cseresznyét csenni? Vagy csak bicajoznak az utcán, mindenféle cél nélkül. Vidáman, nevetve. Tudom, más világot élünk. De vajon a világ változott meg, vagy mi?

A hét végén szerencsém volt eljutni egy általam nagyra tartott fesztiválra. Maga a fesztivál igen kicsi. Mint a falu, amelyikben szervezik. Egy ember áldozatos munkája hívta életre ezt a rendezvényt, de a fellépők, a szervezőcsapat és a környezet által óriássá válik. Arra kértem Kovács Norbertet, akit mindenki csak Cimbinek hív, hogy meséljen a kezdetekről. Szavai minden mostani és leendő táborszervezőnek a hasznára válhatnak.

Pajtafesztivál, Kiscsősz.

„Régóta szerettem volna egy olyan helyet találni, ahol újra természetes közegében találkozhatunk a népzenével. Olyan helyszínre vinni, ahol a háttér nem díszlet, hanem ma is élő valóság. Első helyszínül egy Balaton melléki községet választottam. Korán rá kellett jönnöm a kiábrándító valóságra. Nagyon furcsa volt ugyanis, hogy Zerkula János értetlenül bámuló, napszemüveges, strandpapucsos embereknek mutatja föl utolsó pillanataiban ezt a gyönyörűséges, tökéletes muzsikát. Persze lehetett volna nevelni azt a közönséget is, hogy meghallják azt a csodát, de erre már nem volt idő. Sok adatközlőnk már akkortájt szépkorú volt, többüket eltemettük azóta. Szóval néhány próbálkozás és helyszínváltoztatás után végre rátaláltam erre a helyre, a Somló hegy szomszédságában. Kiscsősz ez a falu. Régi utcaelrendezésével, régi házaival és azokkal az emberekkel, akiknek a természettel való együttélés nem üres frázis, hanem napi valóság. Gazdálkodnak, haszonállattartással és növénytermesztéssel foglalkoznak. Úgy vélem, ez a fajta életvitel és gondolkodásmód ma is közel engedi magához a népzenét és a népi hagyományokat. Ők, a falubeliek, a Pajtafesztivál közönségének a felét teszi ki. A másik fele pedig szakmabeliekből tevődik össze. A műsort adó fellépőket nem a sztárzenekarokból válogatjuk ki, ez egy tudatos döntés. Olyan fellépőket hívunk ide játszani, akik munkájukkal valami többletet tudnak adni nekünk, akik zenéjükkel megfognak, szinte megbabonáznak bennünket. Ilyenkor az sem baj, ha szakmailag vagy technikailag nem nyújtanak tökéleteset, a lélekkel és ízzel előadott zene mindennél többet ér. A zenészek régen mulattattak, az emberek pedig mulattak a zenére. Két oldala volt az egész történetnek. Nem egy bemikrofonozott színpadon álltak, hanem benn a tömegben, az emberek között. Olyan közegben játszottak, amely érzékenyen reagált erre a zenére. Együtt tudott lélegezni vele. Ha ez a kölcsönhatás nincs meg, akkor nincs értelme a muzsikálásnak. Most, a beszélgetésünk alatt is hallatszik, hogy az este fellépő zenekar még ma reggel tízkor is húzza a talpalávalót. Ilyennek álmodtam meg ezt a fesztivált. A nevét is a falu adta. Még ma is sok keresztpajtás épület van itt a faluban. Olyan épületek ezek, ahol elöl és hátul is nagykapu áll, hogy a szekér keresztül tudjon rajta menni. Innen van a név: Pajtafesztivál. Az idei már a 17. a sorban. A fent elmondottak mellett még egy fontos pillére van ennek a rendezvénynek. Ez a családias hangulat. Úgy próbáljuk megtartani ezt a formát és a közönségünket, hogy a fesztivált úgy hirdetjük meg, hogy valóban csak az vegye észre, akit ez érdekel. A közönség nagy része pedig olyan bizalommal jön el hozzánk, hogy gyakran azt sem tudja, milyen programokkal készülünk.”

Zerkula János neve minden népzenésznek ismerősen hangzik. Ő az a gyimesi vak prímás, aki mind közül legjobban képviselte a gyimesi hegedűstílust. Különlegessége nemcsak egyedülálló stílusában volt, hanem abban is, ahogy hegedűjátéka mellett énekelt. A fél világot bejárta feleségével, Fikó Reginával, aki gardonon kísérte.

 

Gépeljük be a keresőbe: Zerkula János keservese (Sír a szemem, hull a könnyem)