2021. október 20., szerda

Kultúra

Szorgos, ügyes kezek munkája

Tegnap megnyílt a hétéves fennállását ünneplő szabadkai Lányi Ernő Gránátalma hímző szakkör tárlata. Az egybegyűlteket Mihályi Katalin, a Lányi Ernő

Minden előadás egy faggatható világ

Megszoktuk, hogy a Találkozón általában napi 3-4 előadást nézünk meg, ritkán kettőt, s még ritkább, hogy csak egy előadás van repertoáron – kivétel a nyitónap,

Belgrádba látogatott Johnny Depp

Aleksandar Vučić államfő fogadta ma Johnny Depp hollywoodi színészt, akinek az elnök megköszönte mindazt, amit Szerbia népszerűsítése érdekében tesz – közli a Szerbiai RTV.

Vajdasági siker az idei Göcsej Filmszemlén

A Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. az idén huszonhetedik alkalommal rendezte meg a filmfesztiválját, amelyen az alkotók kisjátékfilm, dokumentumfilm, vagy hangját.

Fiatalodó társulatok

Szaján ezen a héten a vajdasági magyar művelődési élet egyik fontos központja. Az észak-bánáti településen javában zajlik a Vajdasági Magyar Amatőr

Szuggesztív szardíniai Macbeth-produkció

A 8. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál keretében az újvidéki Szerb Nemzeti Színházban a székvárosi, a fővárosi és más helységekből érkező fesztiváli közönség