Urbán András rendezésében, Ivo Brešan horvát író Paraszthamlet című drámáját viszi színre az idén a Tanyaszínház társulata, amely a kisember és a hatalom viszonyát veszi górcső alá. A július 25-ei bemutatóra már javában készül a társulat Kavillón, a székházban, a hét közepére lehűlt idő ellenére is töretlen lelkesedéssel.
Gombos Dániel, a Tanyaszínház igazgatója elmondta, hogy az olvasópróbák június elején megkezdődtek Újvidéken, a tavalyi összetételű társulat pedig június végén Kisvárdán, a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján játszotta el utoljára Szigligeti Ede: A cigány című előadását, ami méltó búcsú volt a produkciótól.
– Tizenkét színészünk lesz a színpadon látható az idei nyáron, Urbán András rendezői munkáját Szerda Árpád zeneszerzőként segíti, Puskás Zoltán asszisztensként és kosztümtervezőként működik közre, a dramaturgiai munkáért Greguss Lilla és Gusztony Endre felel, dr. Góli Kornélia teatrológus, egyetemi tanár, dramaturg mentorálásával, Ónya Oláh Dóra tervezi a plakátunkat. Már elkészült az útirányunk, az idén 26 állomás áll előttünk. Eddig úgy áll, hogy a bemutató előtt kétszer lépünk közönség elé Bácsfeketehegyen és Kishegyesen. Az idei nyáron az utolsó fellépés pedig az augusztus 18-ai lesz – tudtuk meg.
Urbán András rendező, az Újvidéki Színház igazgatója kiemelte: a Tanyaszínház 1978 óta szerves része a vajdasági magyar kulturális körforgásnak. Mivel a társulat működése és küldetése is egyedülálló, szinte példa nélküli, ezért kifejtette azon véleményét is, hogy szerinte fel kellene venni UNESCO szellemi kulturális örökség listájára.

– A társulati tagok olyan kis közösségekbe is eljuttatják a színházat, ahol máskülönben nem lenne lehetőségük találkozni színházi élménnyel az ott lakóknak. Egyébként először dolgozok a Tanyaszínház társulatával, egy hatalmas kaland és kihívás is számomra. Ugyan az én személyes művészi törekvéseim nem feltétlenül azonosak a tanyaszínházas esztétikával, de az utóbbi években több olyan előadást is rendeztem, amik sokkal kommunikatívabbak, mint amiket a pályám első felében állítottam színpadra. És a színház az színház, a közönség pedig közönség, és ellene vagyok annak, hogy a falusi közönséget esetleg lenézzük. Őket ugyanolyan nehéz meghódítani, nem lehet átverni, mint a városit. Nyilván a körülmények meghatározzák az előadást, olyan értelemben, hogy sokkal egyszerűbbek a lehetőségek, mint a kőszínházi körülmények között. Az előadás formája pedig harsányabb, vásári komédiára jellemzőbb játékot és rendezést igényel. Mindent összevetve egy szórakoztató, keserédes humorral átitatott produkcióra számíthat a közönség – nyilatkozta a rendező.
A szereposztás: Mate Bukara – a Szövetkezet elnöke, a helyi Pártszervezet titkára, Claudius király szerepében – Tóth Dániel, Mile Puljo – a helyi Népfront elnöke, Polonius szerepében – Huszta Dániel, Andja – leánya, Ophelia szerepében – Greguss Lilla, Mara Mis, Majkacsa – falusi kocsmárosné, Gertrúd szerepében – Grgity Nikoletta, Macska – a szövetkezeti bizottság elnöke, Leartes szerepében – Mihók Olivér, Joca Skokity (Skoko) – falusi legény, Hamlet szerepében – Mendrei Zsolt, Andra Skunca – falusi tanító, az előadás rendezője – Gusztony Endre, Simurina – kommentátor és az előadás magyarázója – Bicskei Armand, Simona, paraszt – Pastyik Nóra, Jelica, paraszt – Nagy Evelyn, Milica, paraszt – Kovács Nemes Kata, Juro, paraszt – Kéri Sándor Botond.
A TURNÉ ÚTVONALA A Tanyaszínház július 23-án Bácsfeketehegyen adja elő először a produkciót, majd 24-én Kishegyesen. A 25-ei kavillói bemutatót követően 26-án Zentagunarason, majd 27-én Topolyán lesz megtekinthető az előadás. Ezt követően 28-án Bácsgyulafalvára, 29-én pedig Pacsérra érkezik a társulat, 30-án Kelebiára. E hónap utolsó napján, 31-én Hajdújáráson állítja fel a színpadot a Tanyaszínház, majd egy szusszanásnyi szünet után augusztus 2-án Csantavérre fut be a csapat. Ezt követően augusztus 3-án Oromra, 4-én Horgosra, 5-én Martonosra. Magyarmajdány lakossága 6-án várhatja a Paraszthamlet előadást, Tiszaszentmiklósra 7-én érkezik a társulat, 8-án Moholra. Zentán 9-én tekintheti meg a közönség az előadást, Tornyoson 10-én. Óbecsén 11-én lépnek színpadra a színiakadémia hallgatói és a már hivatásos színészek, Nagykikindán 12-én, Tóbán 13-án, Torontáltordán 14-én. Muzslyán 15-én lesz látható az előadás, 16-án már Temerinben, az azt követő napon, 17-én Szenttamáson, majd végezetül 18-án Brazília közönségének adja elő a Tanyszínház társulata a Paraszthamlet című darabot. |

Nyitókép: Már javában folynak a Tanyaszínház próbái Kavillón (Ótos András felvétele)