Érdekes és érdemes elgondolkodni azon, hogy a bennünket körülvevő természet – a virágok, bokrok, fák – hogyan érzékelik a körülöttük zajló emberi világot. Mit észlelnek belőle, hogyan hat ki rájuk? Vajon reagálnak-e rá, s ha igen, miképpen? Aki foglalkozott már növényekkel, bizonyára megfigyelte, hogy meghálálják a törődést: új hajtásokat, leveleket, virágokat hoznak, láthatóan jól érzik magukat a gondoskodásnak köszönhetően, és fordítva: az elhanyagolt növények satnyábbak, betegesebbek, leginkább csak vegetálnak röghöz kötöttségükben. Mi, emberek, e fizikai tüneteket látva úgy hisszük: „értjük” e növényeket, hiszen azok a maguk módján válaszolnak a cselekedeteinkre.
De mi a helyzet például a fákkal? Földünk néma óriásaival, amelyek gyakorta több száz, akár ezer éve részei az őket körülvevő természetnek, és az életidejükhöz képest az emberi létidő mindössze egy-egy villanás. Miféle tanúi ők a földtörténeti koroknak, katasztrófáknak, háborúknak, veszedelmeknek, civilizációk felemelkedésének és bukásának, s úgy egyáltalán: az emberi tevékenységnek, amelynek hatására változik a földi ökoszisztéma, éghajlati anomáliák keletkeznek, emelkedik az átlaghőmérséklet, szennyeződik a víz, a föld, a levegő? Vajon hogyan reagálnak a fák, a növények minderre, s létezhet-e olyan közös nyelv, amelyen kommunikálhatunk mi, az élővilág valamennyi tagja, humán és nem humán entitások?
Enyedi Ildikó Csendes barát című játékfilmjében ezeket a kérdéseket veti fel és járja körül egyéni filmnyelvi eszközökkel és erős líraisággal, hiszen a bő kétórás játékidőt leginkább úgy írnám le, mint egy vizuális költeményt. Az emberi kommunikációnak lényegesen kevesebb teret szentel a rendezőnő, mint a képeknek, a látványnak, s az időkezelés sem szokványos, sokkal lassúbb és meditatívabb korunk általános időérzékelésénél. Inkább a lélek terepe felé közelít, ahol a külső és belső szemlélődésen, a lecsendesült gondolkodáson van a hangsúly, és olyasféle harmónia láttatásán, amelynek megtapasztalása segíthet önmagunk és környezetünk megismerésében, összetartozásunk megélésében.
A történet középpontjába egy kínai páfrányfenyő, a Ginkgo biloba fa került, amely egy német egyetem arborétumában áll immár két évszázada. Ez az ősi fafajta mintegy 270 millió évvel ezelőtti megjelenése óta szinte változatlan formában vészelte át földgolyónk történéseit: ellenáll a betegségeknek és a légszennyezésnek, gyógyító hatású és viszonylag igénytelen növény, amelynek Kínában fellelhetők több ezer éves képviselői is. Az európai botanikus kertekben jellemzően egy-egy példány él belőlük, így ezek a fák, több ezer kilométerre természetes élőhelyüktől, társtalanul szemlélik a körülöttük hömpölygő történelmet. Enyedi Ildikó filmjében is a magányt testesíti meg ez a tekintélyes faóriás, amelyről kiderül, hogy nőnemű, így hímivarú egyed híján soha nem tapasztalhatta meg a megtermékenyülés létélményét. Ehelyett hűst adó tájékozódási pontként gyűjti egybe a körülötte zajló történések, a lombjai alatt kiteljesedő emberi sorsok láthatatlan, mégis összefonódó szálait, és feltehetőleg reagál is rájuk, a maga módján, csak kezdetben nincs emberi módszer arra, hogy a növényi önkifejeződést dekódolhassák.
A Csendes barátban három idősík nyomán tárulnak fel egy évszázad eseményei, amelyek az adott egyetem három tudósához kötődnek, más-más korban, de hasonló problematikával. A huszadik század elejének férfiak uralta tudományos életében felvételt nyer az egyetemre a tehetséges és szorgalmas Grete, aki a campus első női diákjaként kell hogy helytálljon egy előítéletekkel terhelt közegben. Számára a fényképezés lesz az az önkifejezési mód, amely révén reflektálhat önnön tudományos gondolkodására, és nagy felbontású természetfotóival dokumentálhatja kutatásait. Az ő ideje fekete-fehér képkockák révén jelenik meg a filmben. Az alkotás közbülső idősávja az immár színesben feltűnő, de szemcsés hatású, werkfilmekre jellemző képi világ, amely már a huszadik század 70-es, 80-as évekbeli sajátossága. Eme időszak az egyetemen irodalmat tanuló Hannes révén tárul fel előttünk. A fiú, nagyvárosba került vidékiként, nehezen találja fel magát a számára idegen közegben, és véletlenül csöppen egy olyan növényi kísérletbe, amelynek lényege, hogy egy muskátlira helyezett érzékelők révén bepillantás nyerhető a növények kommunikációjába.
A harmadik idősáv pedig korunk digitális valóságát jeleníti meg, egészen pontosan a Covid-járvány szeparáló időszakát, amelyben a Kínából érkező vendégprofesszort, Tonyt ismerhetjük meg, aki azzal a céllal utazik a neves német egyetemre, hogy az agykutatás területén szerzett tapasztalatait megossza a hallgatókkal. A világjárvány kitörésével azonban az egyetem campusán kénytelen tölteni a bezártság hosszú hónapjait, egy német gondnokkal összezárva, s kettejük között a nyelvi és kulturális különbségek áthághatatlannak tűnő akadályt jelent. Közös nyelv híján nehezen értik meg egymás motivációit, különösen a professzor különleges kutatási módszere tűnik a gondnok számára meghökkentőnek, hiszen Tony a Ginkgo biloba fa törzsére helyezett érzékelők révén keresi a páfrányfenyővel kialakítható kommunikációs lehetőséget. Mindhárom esetben az egyén és a társadalom vonatkozásában is fennáll tehát a kommunikációs akadály, amely az ember és a fa, az ember és a természet viszonyrendszerében is tetten érhető, s talán Tonny és a gondnok kapcsolatában jut csak el valamiféle megoldáshoz, a többi esetben mindössze részeredmények születnek.
E részeredmények azonban elegendők ahhoz, hogy másként kezdjünk tekinteni a körülöttünk lévő természetre: nem biodíszletként, nem természetes háttérként, és semmiképpen nem kizsákmányolható energiaforrásként, hanem érző és sajátos intelligenciával rendelkező élőlényekként, amelyek fajtársaikkal egyetemben részesei valami egységes, összefüggő és érzékeny rendszernek, mondhatnánk: az Anyatermészetnek. Ennek mi magunk, emberek úgy lehetnénk a leghasznosabb tagjai, ha minél többet próbálnánk megtudni róla, és nem a leigázására törekednénk, hanem arra, hogy harmóniában éljünk vele.
A film agykutató professzorát rendkívül hitelesen és megnyerően alakító hongkongi színész, Tony Leung Chiu-wai egy vele készült interjúban úgy fogalmazott, reméli, hogy ez a film jobbá teszi a világot azáltal, hogy hatására másként kezdünk viszonyulni a természethez, újragondoljuk a vele való kapcsolatunkat. Meglátása szerint minél több időt kellene a természetben töltenünk, távol a város nyüzsgésétől és zajától, távol a világban tapasztalható káosztól. Időt kellene szánni arra, hogy meghalljuk a természet hangjait, s meditatívan, befelé figyelve mindinkább tudatosíthatnánk magunkban saját létezésünket. Tony Leung elképzelése föltehetően hasonló Enyedi Ildikó látásmódjához, hiszen a rendezőnő Csendes barát című, többször díjazott, kivételes filmjének mondanivalója éppen ezt sugallja: lassítani, tisztelni, tanulni, elmélyülni. Ennél megszívlelendőbb útravalót magam sem kívánhatnék jelen cikk olvasóinak.
