A zentai csata

Szerző: Benes László

Az 1967. év nagy jelentőségű volt apám életében. Ekkor zajlott az eredetileg 1886-ban épült Royal, akkor már Pannónia Szálló újjáépítése, átalakítása. Rekonstrukcióról nem beszélhetünk, hiszen korántsem eredeti állapotába állították vissza, a homlokzat díszeiből igen sokat eltávolítottak, más stílusú nyílászárókra cserélték a régieket, sőt még egy új, a régitől teljesen elütő – szocisabban tervezett – új szárnnyal is bővült az eredeti épület. A két Jóskát, Benest és Ácsot bízták meg a majdnem az egész földszintet uraló étterem két oldalsó falfelületének dekorálásával. A bejárattal szembeni falon lévő, A zentai csata című freskót apám tervezte és kivitelezte, miként arról egy interjúban később maga is nyilatkozta: „Az én vázlatom alapján készült a csatakép.”* Ennek a vázlatnak egy darabját még ma is őrzöm gyűjteményemben.

Ilyen – őáltala festett – dinamikus kompozícióval sem előtte, sem utána nem találkoztam! Annak ellenére, hogy Eisenhut Ferenc hatásától – akinek csataképélményét mi, zentaiak már a génjeinkben hordozzuk – még ő sem tudott szabadulni: a freskó remekmű! Az Eisenhut-hatást elsősorban a falikép bal oldalán megjelenített, a csata menetét lóhátról irányító Savoyai Jenő hercegre, a kép alján előreszegezett szuronnyal rohamozó osztrák gyalogosokra, a harc forgatagából fogvicsorgatva előbukkanó magyar lovasra, valamint a jatagánjaikat villogtató, dühtől és rémülettől eltorzult arcú janicsárokra értem, a kép jobb felén. E két egymásba préselődő erő: a keresztény és a török sereg kavarog, hullik darabjaira a kompozíció középpontjában, majd zuhan alá a véráztatta pokol fenekére! Egyetlen nyugodt felület van az egész képen: a kataklizma kis résén át feltűnő éjszakai török tábor a Tisza túloldalán, az égen úszó félholddal a sátrak felett.

Gondosan álcázott, ám erős zsenitudata ellenére imigyen nyilatkozott a fennen már idézett interjúban: „Akkor fiatal voltam, és nagy lendülettel csináltam mindent. Ma már – látva A zentai csata című faliképet – talán nem merném elvállalni ennek a témának a megfestését.” Az interjú idején nyolcvanéves, a freskó megfestésekor harminchét éves volt.

Ez történt az Úr ezerkilencszázhatvanhetedik esztendejében, amikor apám megalkotott egy magas művészeti igényeket is kielégítő, örök értékű művet – amilyen addig nem volt, és félő, hogy többé nem is készül hasonló legszűkebb pátriánkban: egy zentaikumot.

Tizenegy évvel A zentai csata megfestése után apám elhagyta a várost, majd hamarosan követték a többiek is a kánaáni bőséget is elhomályosító Disneylandbe. Ám A zentai csata falikép, átvészelve a szálló még egy újabb átalakítását, még ma is teljes pompájában várja az idelátogatókat.

* Horváth Zsolt: „Mindig a Tiszára gondolva festek tájképeket”. Magyar Szó (Üveggolyó), 2010. szeptember 20., 9. oldal.