2025. július 12., szombat

Magyar film a fő versenyprogramban

Július 19-én, szombaton este kezdődik a palicsi filmfesztivál. A nyitónapon a 2025 elején elhunyt Milorad Milinković Sedef magla című filmjét tekinthetik meg az érdeklődők. Ez lesz az alkotás világpremierje, Palicson láthatja a közönség először. A filmet versenyen kívül vetítik, szép idő esetén a Nyári színpadon, a 21 órakor kezdődő megnyitó után.

Az alkotás 1882-ben játszódik, amikor Jelena Ilka Marković merényletet követett el Milan Obrenović ellen. Miután elkapták, húsz év börtönre ítélték, de nemsokára holtan találták a cellájában. A hivatalos verzió szerint a törölközőjével felakasztotta magát az ágyára. A nyomok azonban nem utalnak öngyilkosságra. Hét év múlva ugyanazon a napon két holttestet találnak, az ügy Jelena Ilka Marković esetével köthető össze, így újabb nyomozás indul.

A filmfesztivál az előző beharangozókkal ellentétben 23-án, szerdán este ér véget. A zárónapon szintén egy versenyprogramon kívüli alkotást láthatunk: Maja Uzelac Ej, salaši című dokumentumfilmjét. Az alkotás a vajdasági síkságról szól, Zvonko Bogdan zenéjével. Ezt a filmet is a tervek szerint a Nyári színpadon vetítik, és a fesztivál idején itt kísérhetjük a fő versenyprogramot, amelyben egy magyar alkotás is helyet kapott. Sós Bálint Dániel rendezői debütálásáról van szó, a Minden rendben című filmről Hajdu Szabolccsal a főszerepben.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel