2024. március 29., péntek

Előtérben az idegenforgalom

Magyarkanizsán dr. Nenad Ivanišević tartományi titkár a fejlesztési lehetőségekről tárgyalt

Dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár és munkatársai csütörtökön látogatást tettek Magyarkanizsán, ahol Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármesterrel, Nebojša Rakić alpolgármesterrel és a témában érintett helyi megbízottakkal folytattak tárgyalást. Miután megtekintették az Art Garni Hotelt, a megbeszélésükről tájékoztatták a nyilvánosságot. A polgármester elmondta, bízik benne, hogy tárgyalásaik eredményesek lesznek.

– Nagy öröm számomra, hogy a gazdasági titkár úr munkatársaival együtt megjelent, hogy tájékozódjon a község főleg idegenforgalmi lehetőségeiről és terveiről. A megbeszélésen nagyon sok mindent érintettünk, a Tisza-part fejlesztésétől kezdve a fürdőkoncepción keresztül, a falusi turizmuson át egészen a rendezvényturizmusig, tehát valóban kitértünk mindenre, ami a községi idegenforgalmi fejlesztést illeti. Bízom benne, hogy a titkárságnak sikerül egy olyan pályázatot kiírnia valamikor az év vége felé – és erre most ígéretet is kaptunk –, ami főleg az önkormányzati idegenforgalmi fejlesztési tevékenység támogatására fókuszál. Mindaz a program, amit 2019-ben elindítottunk, hogy segítsünk az idegenforgalmi vállalkozókon, főleg a marketing területén, úgy látszik, támogatásra talál a titkárság részéről is. Reméljük, hogy az év második felében a pályázat lehetővé teszi, hogy az önkormányzat folytatni tudja mindazt az aktivitást, amit két éve elkezdett – hangsúlyozta a polgármester.

– Prioritás egy wellnessközpont kiépítése, valamint szeretnénk a Tisza-parti idegenforgalmat is felfejleszteni, a vízi turizmus megerősítésével, a határon való átjárás tekintetében, emellett az is fontos, hogy a falvak is felzárkózzanak egy olyan programcsomaghoz, ami által több napig is itt tudjuk tartani a turistákat – mondta Fejsztámer.
Dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár elmondta, hogy a tapasztalatcsere és a tájékozódás is nagyon fontos számára és a munkatársainak is.

– Magyarkanizsa is jó példa az idegenforgalmi kínálat tekintetében. Úgy vélem, egész Vajdaság bővelkedik látnivalókban, és remélem, hogy a pandémia után több lehetőség is adódik ezen a területen. Magyarkanizsának nagy lehetőség a Tisza, éppen ezért törekedni fogunk arra, hogy segítsünk abban, hogy a fejlesztési lehetőségek erre a területre is kiterjedjenek. Beszéltünk arról is, hogy a digitális marketingre is nagy hangsúlyt kell fektetni napjainkban, amiben szintén szeretnénk a segítségükre lenni – mondta a titkár, aki említést tett az épülő birkózóakadémiáról is, ami a sportturizmus tekintetében játszhat fontos szerepet.
A látogatás befejezéseképp az elöljárók megtekintették a magyarkanizsai Tisza-partot, hogy az abban rejlő lehetőségekről is tárgyaljanak.