2021. május 14., péntek
PIROS CERUZA

Lelkes szólások

Egy alkalmi szótévesztés irányította rá a figyelmünket azokra az állandósult kifejezésekre, amelyek a lélekről szólnak. A kiindulásként szolgáló mondat arról számolt be, hogy egy csapat tagjai óriási lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot, ugyanis nem sokkal korábban elveszítették vezetőjüket, ezért nélküle voltak kénytelenek kiállni a következő megmérettetésre, ugyanakkor ebben az emberpróbáló helyzetben is sikerült jól teljesíteniük.

Mindannyian tudjuk, hogy a nehézségek elviselésében milyen nagy szerepe van a léleknek, és a fizikai megmérettetések teljesítéséhez testi-lelki erőre egyaránt szükség van. Számos módja van annak, hogy a lélek fontosságát szavakba öntsük: lelkierő, lélekemelő, lelkesítő, lelkigyakorlat, lelki nyugalom, jólelkű, nagylelkű, nemes lelkű… Ugyancsak jó néhány állandósult kifejezést ismerünk, amelyek a lélekhez, a lelkiismerethez fűződnek, közöttük egy kisebb csoportot alkotnak azok, amelyek egy bizonyos ősi hiedelemhez kapcsolódóan jöttek létre, és átvitt értelemben őrizte meg őket a nyelvünk. Ilyen a példánkban is szereplő lélekjelenlét.

Egyes primitív népek hite szerint a lélek folyékony anyag, amely az ember testéből kiáramolhat, kiömölhet, akár huzamosabb ideig távol lehet a testtől, majd oda vissza is térhet, vagy vissza is tölthető. S. Horváth Géza a „lélekrabló tündér” mesetípushoz tartozó népmesékről szólva, amelyekben a gonosz tündérek valakinek a lelkét vagy a szívét elrabolják, majd ezt a hős visszaszerzi, így fogalmaz: „Amennyiben a népmesék szerint az ember a lélek elrablása után szomorúvá, közömbössé, lustává lesz, s annak a testbe visszaöntése után vidámmá, fürgévé válik, így érthetjük igazán a »lelkesít« kifejezést, mely csakugyan annyit jelent: lélekkel megtölt vagy ellát. Ezért mondja a magyar közmondás: nehéz abba lelket önteni, kinek szíve elveszett, s a székely szólás: meghozta a lelkit (megnyugtatta).” Lélekjelenlét szavunk a szólásgyűjtemények szerint ennek az ősi hiedelemnek a nyomán arra az állapotra utal, amikor a lélek a testben jelen van. Persze ma már átvitt értelemben használjuk, arra a lelki tulajdonságra, lelkiállapotra, hogy valaki a meglepő, váratlan, rendkívüli esetekben, bajban megőrzi nyugodtságát, hidegvérét, nem jön zavarba, feltalálja magát, higgadtan tud viselkedni. Csak hálni jár belé a lélek – mondták arra az emberre, aki nagyon beteg, vagy rosszul van, mégpedig feltehetően abból eredően, hogy a primitív népek szerint a beteg ember lelke a betegség alatt a testen kívül tartózkodik, és csak éjszakára tér vissza. A gyógyító ilyenkor úgy akart segíteni rajta, hogy megpróbálta „felkutatni” a túlvilágon a kóborló lelket. Kiönti a lelkét/szívét – a szólás, amely a lelkiállapot őszinte feltárását fejezi ki, szintén a lélek „folyékonyságának” hiedelméből származik; és ezzel mutat rokonságot – árnyalatnyi különbséggel – a kikel magából, magánkívül van, kiugrik/kibújik a bőréből frazéma, arra utalva, hogy valaki túláradó haragjában, szeretetében, őszinteségében feltárja valódi gondolatait. A lelket önt/ver belé szókapcsolat régies jelentése, hogy öntudatlan állapotából magához térít valakit; ma már inkább további két értelmében használjuk: álmából felébreszt, felráz, illetve ijedtségéből, csüggedéséből magához térít, megvigasztal.

Visszatérve a kiinduló példánkhoz, megállapíthatjuk, hogy bár a lélekjelenlét fontos tulajdonság, mégis inkább a hirtelen adódó, váratlan, veszélyes körülményekre vonatkoztatjuk, amikor valaki gyorsan tud reagálni, nem veszítve el a fejét; míg az olyan megpróbáltatás elviseléséhez, mint amilyennel a vezetőjét elveszítő csapat tagjainak kellett szembenézniük, a lelkierőként leírható jellemvonásra van szükség. A felsorolt állandósult kifejezéseket természetesen ma már nem az ősi babonák szerint értelmezzük, hiszen az idők során átvitt értelművé váltak, a nyelv megtartó erejéről tanúskodva.

Rovatunkhoz kvíz is kapcsolódik: Játsszon, mérje fel tudását!