2024. április 20., szombat
A DAL 2021

Szombaton kihirdetik az év magyar slágerét

Szombat este kiderül, melyik dal lesz az év magyar slágere, és az is, ki nyeri az online Akusztik Dalverseny fődíját. A második elődöntőben kialakult a finalista mezőny.

A Dal tizedik évadának döntőjében nyolc produkciót hallhatnak a nézők szombaton 19 óra 35 perctől a Duna Televízióban, a győztes megkapja a Petőfi Zenei Díj Év Dala elismerést – közölte az MTVA Sajtó Osztálya hétfőn az MTI-vel.

A döntőbe jutottak között van a Kaukázus, amelynek frontembere, Kardos-Horváth János Egyetlen szó című szerzeményéért a múlt szombati adásban átvehette A Dal 2021 Legjobb Dalszöveg Írója díjat, amely egyben a Petőfi Zenei Díj Az Év Szövegírója címet is jelenti. A Kaukázus dala mellett versenyben van BariLaci (Féltelek), Az Év Felfedezettjének választott Katona Petra (Viszlát múlt), a Mudfield (Nincsen szerencsém), Radics Gigi (Egy vagy velem), Süle Zsolt (Befúj), a Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos (Maradok), valamint Andelic Jonathan (Áldom).

A döntőben a zsűri pontszámaival nyolcról négyre szűkül a mezőny, közülük az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség dönti el, melyik dal legyen a győztes. A nézők sms-ben szavazhatnak, a legtöbb voksot kapó dal lesz 2021-ben az év magyar slágere. Az év dalának előadójával a közmédia egy éven belül legfeljebb tíz dalból álló lemezfelvételt, egy zeneszámból videóklipet készít, a győztes emellett pénzjutalomban is részesül, amelyet zenei produkciójának fejlesztésére fordíthat.

Az év dala énekesének nyereménye tízmillió forint. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció öt-öt millió forinttal gazdagodik, a további négy döntős versenyző egy-egy millió forintot fordíthat zenei produkciója fejlesztésére.

A szombati adásban adják át A Dal 2021 Akusztik fődíját is. A közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje az online Akusztik Dalversenyt. A negyven produkcióra március 10. éjfélig lehet szavazni. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet.  Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai visszaidézik a show-ban történteket az M2 Petőfi TV műsorában, a Dal Kulisszában, és számos érdekességgel szolgálnak a produkciókról. A műsorok hatvan napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.