2024. április 20., szombat

Đerlek: A védőoltás a leghatékonyabb fegyver

A polgárok betartották az óvintézkedéseket, így csökken a koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában – mondta Mirsad Đerlek, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, aki hozzátette, hogy a vakmerő döntések, mint amilyen a szervezett ünnepségen való részvétel, ronthatnak a jó eredményen.

Đerlek a Pink televízió műsorában azt nyilatkozta, hogy a polgárok számára a legjobb hír, hogy megérkezett a védőoltás az országba, így megkezdődhet az oltási folyamat. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a vakcina hatalmas fegyver a harmadik hullám legyőzésében.

„A fertőzöttek száma csökken, de aggasztó, hogy több mint 9 ezer beteget kezelnek kórházakban, az egészségügyi rendszer még mindig szenved" - hangsúlyozta Đerlek, aki hozzátette, hogy a vírusfertőzés egyetlen gyógymódja a megelőzés, vagyis a védőoltás.

Elmondta továbbá, hogy figyelemmel kísérik azokat, akik eddig felvették a védőoltást, eddig még senkinél sem jelentkeztek súlyos mellékhatások.