Hétfőn egynapos konferencia keretében ünnepelték meg az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) megalapításának 75. évfordulóját. A világszervezet New York-i székházában ez alkalomból az ENSZ 193 tagjának 182 vezetője szólt a küldöttekhez. Az eseménynek azonban mégsem a szervezet története volt a legfőbb témája, hanem a COVID–19-járvány. Ez érthető is, hiszen a II. világháború óta talán ez az egyik legnagyobb globális kihívás, amellyel az emberiségnek szembe kell néznie. Mégis érdemes számba venni annak a szervezetnek a múltját, sikereit és legnagyobb kudarcait, amely jelenleg szinte az összes elismert országot tagjai között tudhatja. Nem pusztán a múltba révedés miatt, hanem hogy az eltelt 75 év fényében meglássuk, a szervezet legfőbb küldetését és azt, hogy ez miképp illeszkedhet a modern kor kihívásaihoz.
Az ENSZ-t a II. világháború után, 1945-ben a Népszövetség utódjaként azzal a céllal alapították, hogy megakadályozzák a további háborúkat, és lehetőséget biztosítsanak a világ országainak vitás ügyeinek megtárgyalására. A szervezetet 51 ország alapította. Alapokmányát 1945. június 26-án írták alá San Franciscóban, és négy hónapra rá október 24-én lépett életbe. Az alapítás után kialakuló kétpólusú világban, már nem kisebb feladat hárult azaz ENSZ-re, mint hogy megakadályozza a III. világháború kitörését, amely egy nukleáris holokauszt rémével fenyegetett. Az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió hidegháborújában bolygónk ehhez többször is közel került, elég ha csak az 1962-es kubai rakétaválságra gondolunk. Szerencsére a berlini fal leomlásáig globális világégés nem következett be. Persze vitatkozni lehet azon, ez milyen mértékben köszönhető ez az ENSZ-nek, azonban szerepét elvitatni ebben nem lehet.
Az ENSZ annak köszönhetően válhatott a hidegháború egyik tényezőjévé, hogy sokkal szélesebb jogkörökkel bír, mint elődje, a Népszövetség. Egyik legjelentősebb különbség, hogy katonai haderő áll rendelkezésére, – ők az úgynevezett kéksisakosok vagy kéksapkások – amelynek segítségével békefenntartó műveleteket tud végrehajtani. Persze itt nem az ENSZ saját hadseregéről van szó. Minden egyes békefenntartó művelet során a tagállamok önként bocsátják a katonákat és a hadfelszerelést a szervezet rendelkezésre, melynek költségét egy külön e célra létrehozott alapból fedezik. A békeküldetések során a katonák mellett rendőrtisztek, választási és emberjogi megfigyelők, valamint más civil szervezetek és szakértők, különböző szakmák képviselői is tevékenykednek. ENSZ-megfigyelők teljesítettek szolgálatot többek között 1948-ban az újonnan alakult Izrael és az arab államok közötti konfliktusban, 1949-ben és 1965–66-ban India és Pakisztán határán, 1988-tól az iraki–iráni határon. Békefenntartó csapatok bevetésére először 1956-ban a szuezi válságban került sor. Emellett az ENSZ-alapokmányának 42. cikkelye fölhatalmazza a Biztonsági Tanácsot, hogy állandó haderő létrehozásával és bevetésével tegyen lépéseket a béke és biztonság megőrzése érdekében. A BT azonban, az oly nevezetes vétójog miatt, csak kétszer járt el a 42. cikkely alapján, mégpedig a koreai háború és az öbölháború során. Az előbbi esetén azért avatkozhattak be ENSZ-csapatok a dél-koreaiak oldalán, mert a BT üléseit ekkor Szovjetunió bojkottálta, mégpedig azért mert a BT ülésein Kínát állandó tagként nem a kommunista vezetésű Kínai Népköztársaság, hanem Kínai Köztársaság néven Tajvan képviselte.
És ha már említésre került a BT, akkor érdemes erről a testületről is szólni. A testületről, amely az ENSZ egyik legfőbb szerve, és öt állandó tagja a világ nagyhatalmai közül kerülnek ki, mégpedig az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Kína és Szovjetunió (felbomlása után Oroszország). Erről a testületről az a kép alakult ki, hogy a nagyhatalmi érdekek és az állandó vétóemelések miatt egyszerűen döntésképtelen. A kisebb helyi háborúkat a BT valóban számos alkalommal nem tudta megakadályozni, de hogy a hidegháború során az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió nem csapott össze, az nagy mértékben annak köszönhető, hogy a világszervezetnek volt egy olyan testülete, ahol a e hatalmak képviselői összeülhettek és megvitathatták felmerülő konfliktusaikat. A már említett kubai rakétaválság megoldásában is kulcsszerepet játszott a Biztonsági Tanács.
Sajnos azonban az ENSZ története nem szűkölködik látványos kudarcokban sem. Elég, ha csak az 1994-es ruandai népirtást említjük. Nem túlzás azt állítani, hogy a világszervezet, élükön a BT nagyhatalmaival, televízión keresztül élő egyen adásban tétlenül nézte végig, ahogy a szélsőséges hutu milíciák rövid idő alatt több mint 800 ezer tuszit és mérsékelt hutut mészároltak le bestiális kegyetlenséggel. Sőt, két héttel a népirtás kezdete után a BT békefenntartóinak 95 százalékát hazarendelte a térségből. Roméo Antonius Dallaire tábornok néhány száz katonával maradt csak az országban, azzal a paranccsal, hogy semmi szín alatt nem avatkozhat be a konfliktusba. A népirtás így örök szégyenfoltja marad a szervezetnek.
Az ENSZ-nek a béke előmozdítására tett hidegháborús erőfeszítései vitatatlanok, a hidegháborúnak azonban már rég vége. Napjainkban a 75 éves szervezet új kihívásokkal néz szembe. Az ENSZ-nek most azt a nemzetközi együttműködést kellene megteremtenie, amelyet a világjárvány megkövetel. Emellett olyan új problémákkal néznek szembe a tagállamok, mint az egyre súlyosbodó klímaváltozás, és ennek következtében fellépő vízhiány, elsivatagosodás, ami egyes fejlődő országokban soha nem látott éhínségeket hoz magával. A helyi konfliktusok közben nem szűntek meg. Fegyverek ropognak az olaj, földgáz vagy éppen a tiszta ivóvíz megszerzéséért. Mindez pedig hatalmas méretű migrációt gerjeszt, amelynek iránya a világ legfejlettebb országai felé mutat. Sokan sürgetik a világszervezet reformját is. Legfőképp a BT szorul komoly átalakításra, ugyanis az állandó tagok közül Franciaországot és Nagy-Britanniát már igen nagy jóindulattal lehet csak világhatalomnak nevezni, miközben az Európai Unió vezetője Németország vagy éppen az igen erős gazdasággal bíró Japán hiányzik e sorból. Így a hidegháború után, a következő évtizedekben ismét hatalmas feladatok várnak a szervezetre. Dag Hammarskjöld, az ENSZ második főtitkárja egyszer kijelentette, hogy „az ENSZ-t nem azért hoztuk létre, hogy a Paradicsomba vezesse az emberiséget, hanem, hogy megmentsen minket a pokoltól”. Szavai 2020-ban találóbbak, mint valaha.
