Rövid időn belül el fog röppenni ez a tavasz is. Bízzunk benne, hogy kofferében magával cipeli mindazt a rosszat is, amit az idén hozott – és aztán beleejti valahol a Himalája táján egy feneketlen szakadékba, ahonnét az az idők végezetéig sem fog újra előbukkanni... Így legyen. Csituljunk el, nyugodjunk meg – persze attól még továbbra is vigyázzunk magunkra és egymásra. Fogjuk fel a – remélhetőleg már – mögöttünk lévő időszakot leckeként, és vonjuk le belőle szépen a tanulságokat. (Akad jó néhány.)
Szóval a tavasz elutazik, mögötte már ott dörömböl a kapukon a rekkenő nyár; hamarosan nyakunkon az előszezon. Persze, a nyaralásra, a turizmusra gondolok. Igencsak úgy tűnik, a tengerpartot ebben az évben elfelejthetjük. (Esetleg reménykedhetünk még az utószezonban, de én nem merem túlságosan beleélni magam...) Pedig idén a párommal ilyesmit terveztünk, hiszen végre úgy alakultak a dolgaink, hogy megengedhetnénk magunknak. No, Isten végzett.
De akkor mi minden jöhet szóba alternatív megoldás gyanánt?
Bevallom, hogy bár imádom a tenger hangulatát, minden színét, ízét, hangját és illatát, valahogy sosem volt vele szerencsém – kivéve a Pannon-tengert! –, kezdve a kölyökkori súlyos napszúrástól egészen a néhány évvel ezelőtti, harmattól is beázó sátorig. Így bármily romantikusnak is ígérkezett az idei kiruccanás, túlságosan azért nem tört le a gondolat, hogy nagy valószínűséggel elmarad. Mert mily sok helyen él még a romantika, belföldön is, csak fel kell fedeznünk – elsősorban önmagunkban, természetesen –; a lehetőségek száma a végtelenhez közelít!
Kiindulásként tudnék ajánlani egy remek csoportot a társasági oldalon: Szerbia természetfotói (Fotografi prirode Sbije). Nem szerepel itt túl sok leírás, ellenkezőleg – de a képek magukért beszélnek, alattuk meg ott van a lényeg: a helyszín. Aztán ha az embert magával ragadta a fotográfia, azután már utánanézhet a neten a lokációnak. Mindenféle bedekkernél többet ér, komolyan!
Mert ugye a nyaralási lehetőségeket két nagy csoportra oszthatjuk fel: a nagyvárosi, urbánus környezetre és a természetközeli célpontokra. Jelen pillanatban mindenképpen az utóbbit tudnám javasolni, már csak az egészségünk megóvásának érdekében is. De egyébként is! Folyton olyasmik között hezitálunk, hogy akkor most Amszterdam vagy a görög szigetek... – ha már idén így hozta a helyzet, kipróbálhatnánk valami egészen mást.
Persze, tudom, egy ideje már kezd felvirágozni a falusi turizmus is, de amit most ennek neveznek – hajnalban disznótor, este lócsutakolás –, az a vajdasági ember szívét azért különösebben nem dobogtatja meg. (A túlszervezett üdüléseket amúgy is megette a fene...) Akkor már sokkal inkább vadkemping! Nem ismerem a honi vonatkozó törvényeket, de tapasztalatból tudom, hogy mifelénk nyugodtan bele lehet vágni az ilyesmibe. Folyóink, tavaink, erdeink, hegyeink akadnak szép számmal, köztük szétszórva apró falvacskák is, ahol megejthető az alapvető dolgok bevásárlása... Hacsak nem vagyunk annyira profi halász-vadász-gyűjtögetők, akik ráadásul még a patakvizet is borrá képesek változtatni. Mert akkor még a minimális társadalmi környezet is elhanyagolható. Éljen Rousseau, sokáig éljen! Vissza a természethez – ha csak néhány napra vagy hétre is. Lakókocsi vagy bringa–sátor kombó; barátokkal, családi körben, párban vagy egyedül. Vár a poros országút, vár a természet lágy öle!
Ami a saját (igen pozitív) tapasztalataimat illeti, helyszűke okán meg sem próbálom felsorolni őket, hiszen csak az inflációs ’90-es évek folyamán minden nyáron a saját szervezésű kerékpártúrák jelentették számomra a tartalmas, kalandokban gazdag nyaralást... Olyan élmények ezek, melyek a legpozitívabb módon jelentik a komfortzónánkból való kimozdulást. A szívemnek pedig az egyik legkedvesebb emléke, amikor Bogdán József barátomhoz zarándokoltam el néhány évvel ezelőtt, ahol a hatalmas parókiáján látott engem vendégül. Vendégül? Miket beszélek?! Családtagul, testvérül... Nyüzsgés, városi zaj helyett béke és nyugalom. Délelőttönként a kulináris szenvedélyemnek hódoltam – értsd: ebédet készítettem kettőnk részére –, délután a környéket fedeztem fel, esténként pedig az új regényemen dolgoztam. Fehértemplom nyugodt, mediterrán „lustaságot” sugárzó kisváros, körülötte dombok, lankák – és a tavak! A településhez legközelebb eső fantasztikusan kiépített üdülőtelep, a többi pedig a természet minden szépségével kecsegtető tóláncolat... Az ott töltött tizenegynéhány nap alatt tizedrészt sem tudtam betelni vele. Az ember egy egészen más világban találja magát; szinte el sem tudja hinni, hogy ez is Vajdaságban található. Íme, hát egy tipp: ha a szabadságod alatt igazán ki szeretnél kapcsolódni, egyúttal lelkileg feltöltődni – irány a Dél-Bánság!
