A fedett pályás világbajnokságon Angelina Topić pályafutása újabb mérföldkőhöz érkezett: a mindössze 20 éves magasugró 199 centiméteres kísérletével a második helyen végzett, s újfent bizonyította, hogy a világ élvonalába tartozik. A szerb versenyző fiatal kora ellenére ismét rendkívüli stabilitásról, mentális erőről és érettségről tett tanúbizonyságot. Magabiztos ugrásaival folyamatosan tartotta a lépést a világ legjobbjaival, a 199 centiméteres magasság pedig megérdemelt helyet biztosított számára a dobogón. Ezzel a sikerrel tovább erősítette kiemelkedő eredményeinek sorát, és megerősítette státuszát mint a jelenkor egyik legígéretesebb magasugrója.
A helyezésekért rendkívül izgalmas és kiegyenlített küzdelem zajlott. Az aranyérmet Jaroszlava Mahucsih szerezte meg, aki első kísérletre átjutott a 201 centin. A második helyen hármas holtverseny alakult ki, Topić mellett Julija Levcsenko és Eleanor Patterson is ezüstérmes lett, mivel ugyancsak hiba nélkül jutottak el a 199-ig.
„Nem emlékszem, hogy a pályafutásom során ugrottam volna ilyen magas színvonalú versenyen, nehéz volt. Számítottam rá, hogy komoly küzdelem lesz, arra azonban nem, hogy 199 kell majd az ezüstéremhez vagy egyáltalán a dobogóhoz, hiszen még csak március van. Arra koncentráltam, hogy első kísérletre meglegyen, ami sikerült is. Ez a szezon valóban álomszerűen alakult eddig, sikerült átlépnem a kétméteres határt. Magabiztosan érkeztem a vb-re, régóta vártam ezt a napot, hogy megmutassam, készen állok. Bennem volt a 201 is, de nem lehetek elégedetlen. Kifejezetten örülök neki, hogy most már stabil vagyok ezeken a magasságokon, és hogy az utóbbi néhány versenyen sikerült megtartanom az első kísérletes ugrásokat” – mondta Topić.
A szerb atléták közül Boško Kijanović is kiemelkedően szerepelt, a 400 méteres síkfutás előfutamai során idei legjobb eredményét (46,43 másodperc) elérve jutott be a tegnap esti elődöntőbe. 60 méteren Aleksa Kijanović és Strahinja Jovančević a selejtezőben búcsúzott – előbbi 6,98-at, utóbbi pedig 6,74-et futott.
A magyar delegációból Molnár Attila a várakozásoknak megfelelően magabiztosan jutott be a 400 méter tegnap esti elődöntőjébe. A február elején Európa-csúcsot javító futó a negyedik előfutamban kapott helyet, ezúttal csak európai riválisa volt a selejtezőben, így egyértelműen favoritként rajtolt. A tavaly Nancsingban negyedik sprinter nagyjából végig jól futott, féltávnál az első helyen vágott be, majd a célegyenesig vezetett. A végén Tomáš Horák megelőzte ugyan, de ez a továbbjutását nem befolyásolta, 45,93 másodperccel, a harmadik idővel lépett tovább. Illovszky Dominik ugyancsak továbbjutott, miután 60 méteren 6,58-cal a második helyen ért célba a futamában. A legrövidebb sprinttáv elődöntőjét és fináléját tegnap este rendezték meg.
Nyitókép: Angelina Topić, Jaroszlava Mahucsih, Julija Levcsenko és Eleanor Patterson (Fotó: Beta/AP)



