Atata teljesítette az öreglány nagy vágyát, a múlt héten végre eljutottunk a tengerre! Igaz, akadt ezzel néhány bökkenő. Először is a részemre igazolást kellett biztosítani a suliban, ami nem volt olyan egyzerű, de, mint tudjuk, felénk minden megoldható, másodszorra pedig a fater szervezte nyaralás nem éppen olyanra sikeredett, ahogyan azt eredetileg amama elképzelte, de hát a lényeg benne volt: láttuk a tengert! Ugyanis nem a horvát ríván sétáltunk, nem is valamelyik montenegrói vagy görögországi turistaparadicsomban strandoltunk, s még csak nem is az albán vagy a bolgár tengerparton lubickoltunk, hanem a Boszporuszon hajókáztunk! Ott ahol a Márvány- és a Fekete-tenger összeér!
Az öregnek régi bakancslistás vágya volt Isztambulba látogatni, bekukkantani az Hagia Szophiába meg a kék mecsetbe, megcsodálni a Topkapı és a Dolmabahçe palotát, megnézni a világ első plázáját, vagyis az ezeregy színű nagybazárt, telefalni magát baklavával, tejberizzsel meg lokummal, meginni egy valódi török kávét, és egy röpke időre átvonulni Ázsiába. A muter nevetve mondta el, hogy az egyik vacsorán, amelyre engem nem vittek magukkal, rámenős hastáncosnőként feltűnt a messés Seherezádé egyik hasonmása, akinek a közeledésétől atata irtó zavarba jött. Azóta is, ha valaki az ottani nőkről kérdezi, csak olyanokat mond, hogy ő ennyi fejkendős hölgyet egy helyen nagyon régen látott, még tán valamikor gyerekkorában, a faluban.
A suliban már nagyon vártak vissza. Legalábbis ezt állították, különösen azután, hogy körbekínáltam a társaságot finom ratlukkal meg baklavával. Azt mondták, ők még ilyen édes cuccot sosem ettek. Ebben, azt hiszem, uopste nem túloztak, mert, mi tagadás, a török nyalánkságok meglehetősen édesek. No de mennyi van belőlük! Úgy képzelem, hogy amikor Isztambulban reggel felkelnek az emberek, azzal kezdik a napot, hogy készítenek több száz tonna baklavát. Hadd legyen! Minden sarkon, boltban, piacon hegyekben állnak a mézédes lében csücsögő sütemények, lehet belőlük venni kilóra, darab számra, frissen, bedobozolva, ahogy kívánja az ember. Nekem az is nagyon tetszett, hogy bárhol is megálltunk, azonnal megkínáltak egy-egy csésze gránátalma teával, s még föl sem hörpintettük, máris hozták kis tálkán a diós, mogyorós vagy éppen pisztáciás lokumot. Ilyenkor az öreglány idegesen mondogatni kezdte, hogy most már illene vennünk valamit, mire a fater dünnyögésbe fogott az a fránya török vendégszeretet miatt!
No de amíg mi az Aranyszarv-öböl környékén csavarogtunk, idehaza a hosszú forró nyár után kissé lehűlt a levegő és beköszöntött az ősz. Emellett jócskán felpörögtek az események, és mindenki ezerrel kampányol! Kezdetét vette a nagy körutazás, s valamennyi politikai erő sorra járja a falvakat-városokat, arra buzdítva az embereket, hogy csakis az általa képviselt listára szavazzanak.
– Október 25-ig minden politikai szereplőnek a pihenés ősellenségnek számít, Tegyula! – konstatála amama.
– Az engem annyira nem foglalkoztat, Tematild – mondá az öreg. – Ami az utóbbi időben sokkal inkább zavar, az a királyi többes használata a politikusok részéről, amikor azt mondják: mi, ezek meg azok. Nem ártana mindig pontosítani, konkrétan kikre is gondolnak a mélyen tisztelt hölgyek és urak, mert egyáltalán nem szeretnék valami gyanús társaságba keveredni.
– Nyilván Sztambolig elhallatszott a hír, de ha mégsem, akkor közlöm veletek, hogy a Vučko tévépárbajozásra invitálta a hallgatói listát vezető Ilija dokit, aki viszont azt üzente, hogy csak azzal fog beszélgetni, „aki tud valamit mondani” – közlé az éppen betoppanó Zacsek zomzéd.
– Ez érdekes – értetlenkede a muter. – Az elmúlt tizenvalahány évben sokan hívták már ki ilyenre, de tudtommal ő senkivel sem akart nyilvánosan vitázni.
– Biztos azért, mert jobban szereti, ha ismeri a beszélgetőpartnerét, és tudja, mire számíthat – találgatá atata.
– Az Ilija dokiról közben imitt-amott fura hírek jelentek meg, amelyekről gyorsan kiderült, hogy nem sok közük lehet a valósághoz – ismerteté a Zacsek.
– Úgy tűnik, egyesek szeretik ignorálni a valóságot – jegyzé meg az öreglány.
– Rövid ideig, alacsony szinten talán elmegy, de hosszú távon át, nagymértékben nemigen lehetséges, már csak azért sem, mert a valóságot aligha érdekli, hogy te nem veszel róla tudomást – bölcselkede a fater.
– A Vučko közben bejelentette, hogy vasárnap lemond az elnöki tisztségről – tájékoztatá a Zacsek.
– Képzelem, mennyi zabadideje lesz majd neki ezután! – gondola bele amama.
– Kétlem – helyesbíte a Zacsek –, merthogy egyzerű polgárként folytatja majd a kampányt!
– Elképzelem, ahogy beül az autóba, elfurikázik egy faluba, leparkol az út szélén, elbeszélget a járókelőkkel, a péknél megeszik egy burekot, a sarki kávézóban megiszik egy feketét, majd visszaül a kocsiba, és folytatja útját – vázola fel az öreg.
– Vagy drótszamárra pattan, mint a zegyetemisták, és körbebicajozza az országot – veté föl a másik lehetőséget a muter.
– Azt is rebesgetik – számola be a Zacsek –, hogy az Egyetemista Lista esetleges győzelme esetén a magas szintű korrupció és a szervezett bűnözés miatt folytatott büntetőeljárásokat egyenes adásban közvetíti majd a tévé.
– Ha az megtörténne, az lehetne az egyik legnézettebb tévéműsor – spekulála atata.
– Gondoljátok, hogy átpártol majd a nép a valóságshowk-ról meg a török sorozatokról a bírósági tárgyalások követésére?! – tamáskoda az öreglány.
– Attól függ, kik ülnek majd a vádlottak padján – szögezé le a Zacsek.
– Na de ahogy a múltkori beszélgetésünk során is elhangzott, előbb ugrani kell, és csak azután mondani: hopp! – állapítá meg a fater.
– Ha már a választásoknál tartunk, a Putykó pártja nyerte meg a zorosz parlamenti választásokat – informála a zősöket a Zacsek.
– És én most ezen, hogy meglepődtem! – epéskede amama.
– Bár megtörténhet, hogy a ruszkiknál igazából nem is választásokat tartottak, hanem különleges szavazatgyűjtési akció zajlott – morfondíroza az öreg.
– Könnyen megeshet – bólogata a Zacsek –, merthogy arrafelé általában semmit sem neveznek a nevén, például háború helyett is a zoroszok különleges katonai műveletet folytatnak Ukrajna ellen!
– És hogy halad mostanság a bő négy és fél éve tartó spéci operáció? – érdeklőde a muter.
– Hát az bizony nagyon befagyott, a két fél rendíthetetlenül lövi egymást, a rakéta- és drónrobbanások között pedig az illetékesek időről időre megismétlik, hogy ők nyitottak a párbeszédre a konfliktus békés rendezése érdekében – összegeze atata.
– Nem tudom, bokros teendői mellett, az utóbbi időben mennyi időt szán ennek a kérdésnek a rendezésére az ámerikai főseriff – töprenge a Zacsek. – Úgy hallottam, mostanában inkább a banánnal van elfoglalva a Trampli.
– Banánköztársasággá alakítja Ámerikát?! – kérdé az öreglány.
– Egyelőre tán még nem – válaszola a Zacsek. – Kijelentette azonban, hogy ha Ámerika nem ad ki kétmilliárd dollárt banánra Brazíliának, akkor megspórol kétmilliárd dollárt.
– A jenki halljakend kétségtelenül a tiszta logika bajnoka! – értékele a fater. – Csak van ebben a logikai érvelésben némi bökkenő! Egyrészt azért a pénzért Ámerika árut kap, mégpedig élelmiszert, konkrétan banánt, és ez a kereskedelem alapja: te nekem árut, én neked pénzt! Másrészt pedig ezt a logikai érvelést más térre is ki lehetne terjeszteni, például, ha az amcsik lemondanának a kocsikázásról vagy a fegyverkezésről, úgyszintén sok pénzt megspórolhatnának!
Pistike, baklavafaló körutazó
