2026. március 21., szombat

Faluszépítési akciót szerveztek Hajdújáráson

Nagy örömmel és lelkesedéssel készülnek a Durindóra és a Gyöngyösbokrétára

A vajdasági magyarság legnépesebb, legnagyobb népi kulturális seregszemléjére készül Hajdújárás, hiszen ott tartják meg idén a Durindót és Gyöngyösbokrétát. A településen már javában zajlanak az előkészületek. Ma délelőtt faluszépítési akciót szerveztek a helyi Petőfi Sándor Általános Iskolában és annak környékén. Az általános iskolás diákok aktívan kivették részüket a munkából: szemetet gyűjtöttek az iskolaudvarban és a környező utcákban, emellett mintegy ötven szilfát is elültettek az iskola területén. A gyerekek a lehullott levelek összegereblyézésével is hozzájárultak a környezet szebbé tételéhez. A kezdeményezéshez a diákok szülei és a helyiek is csatlakoztak, és együtt festették újra az iskola kerítését.

Varga Hajnalka, a VMSZ helyi szervezetének elnöke elmondta, nagy örömmel és lelkesedéssel készülnek a Durindóra és Gyöngyösbokrétára. Mint hangsúlyozta, céljuk, hogy méltó módon fogadják az érkező vendégeket, és bemutassák közösségük értékeit, hagyományait. Szeretnék, ha az ide látogató több ezer ember szép élményekkel és maradandó emlékekkel térne haza, valamint mindent megtesznek azért, hogy ez a rendezvény mindenki számára felejthetetlen legyen.

 

A gyerekek példás szorgalommal láttak munkához (Fotó: Dér Dianna)

A gyerekek példás szorgalommal láttak munkához (Fotó: Dér Dianna)

– A mai akció közösségépítő jelleggel bír és nevelő célzata is van, hiszen fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen fontos odafigyelni a környezetükre, és hogy mindannyiunk felelőssége tisztán és rendben tartani azt. A szemétszedés és a faültetés során nemcsak szebbé válik az iskolaudvar, hanem a gyerekek számára élménnyé is válik a munka. Saját munkájuk eredményét látva büszkék lehetnek, és jobban megértik, hogy közösen sokat lehet tenni a környezetünkért  – emelte ki Varga Hajnalka, majd hozzátette, Hajdújárás június 6-án és 7-én ad otthont a 49. Durindónak és a 62. Gyöngyösbokrétának, de tartanak egy nulladik napot is pénteken, június ötödikén, amikor egyebek mellett filmvetítéssel és koncerttel várják az érdeklődőket.

Keceli Mészáros Andrea, a helyi közösség titkára és a munkaakció egyik résztvevője elmondta, hogy legfontosabb céljuk a falu megszépítése, különösen azért, mert egy ilyen nagy rendezvény ritkán adódik egy település életében. Hangsúlyozta, hogy a helyiek egész évben rendszeresen szerveznek hasonló akciókat, és folyamatosan dolgoznak a környezet rendbetételén. A Durindó és a Gyöngyösbokréta közeledtével pedig a jövőben minden hétvégén közösen tesznek rendbe egy-egy területet a faluban.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A kezdeményezéshez a diákok szülei és a helyiek is csatlakoztak, és együtt festették újra az iskola kerítését (Fotó: Dér Dianna)