2026. március 21., szombat

Három évtized slágerei egy estén

Óbecsén koncertezett Balázs Pali magyarországi énekes

Az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben adott nagykoncertet pénteken este Balázs Pali magyarországi énekes. A közönség az elmúlt csaknem három évtized legismertebb és legkedveltebb slágereit hallhatta az esten.

A koncert kezdete előtt Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

– Az elmúlt napokban és hetekben, illetve az előttünk álló időszakban számos közösségépítő rendezvényt szerveztünk/szervezünk Vajdaság-szerte. Örülök annak, hogy Balázs Pali ellátogatott hozzánk, határon túlra is. Korábban Erdélyben, illetve a Felvidéken is voltak fellépései, és lesznek is. Különösen fontosak számunkra azok a művészek, akiknek fontos a határon túli magyarság is. Azt gondolom, hogy mindenféle jellegű rendezvényre, műsorra szükség van, hiszen az, ha össze tudunk jönni, jól érezzük magunkat, és ebben a rohanó világban egy kicsit el tudjuk magunkat engedni, biztosan feltölt mindannyiunkat – fogalmazott Fremond Árpád.

Kiss Igor, az óbecsei községi képviselő-testület elnöke kiemelte, hogy az ilyen jellegű események különösen fontosak, hiszen erősítik és összehozzák a közösséget.

– Örömmel fogadtuk, hogy vendégül láthatjuk Balázs Palit és zenekarát itt, a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Balázs Pali csaknem harminc éve van jelen a zenei pályán, és dalait sokan kedvelik – fogalmazott a képviselő-testület elnöke, aki hozzátette, hogy csaknem 250 belépőjegyet igényeltek az érdeklődők. 

Balázs Pali szombaton 20 órai kezdettel Magyarcsernyén, vasárnap pedig, szintén 20 órai kezdettel Zomborban ad nagykoncertet. 
 

Fremond Árpád, az MNT elnöke köszöntötte az óbecsei közönséget (Fotó: Kancsár Izabella)

Fremond Árpád, az MNT elnöke köszöntötte az óbecsei közönséget (Fotó: Kancsár Izabella)

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A közönség Balázs Pali legismertebb és legkedveltebb slágereit hallhatta az est során (Fotó: Kancsár Izabella)