A szakértők és az európai sajtó szinte egymással verseng abban, ki tud sötétebb képet festeni a koronavírus-járvány következményeiről. És abban ki tudja találóbban megfogalmazni azt, ami ránk vár. Ime egy kis kivonat ebből. Egy nagyon nehéz, nagyon feszült és brutális időszakot kell átélnünk. Új recesszió fenyegeti a világot. Hat–kilenc rideg hónap jön. Bibliai méretű éhinség fenyeget tíz országot. De a legtalálóbb megállapítás: a világ nem lesz ugyanaz!
Az ilyen megállapítások valóságtartalma, hogy a járvány tényleg szörnyű következményekkel járt már eddig is, és nem tudni, mikor ér véget. A helyi közösségek jó része a tönk szélére jutott. Az egészségügy teljesen elbizonytalanodott. A kereskedelem szétesett. A Világbank példátlan gazdasági és egészségügyi válságot emleget. Az árak mennek lefelé. A nyersanyag árak csökkenése bajba hozta Afrikát. Az autóipar bajban van, van gyár, amely teljesen leállt, mert autót senki sem vásáról. A szürke-fekete gazdaság megbénult stb.
A legszörnyűbb azonban az a kép, amit egy-egy ország gazadaságáról festenek. Még a leggazdagabbak is bajban vannak, képzelhetjük mi vár a szegényebbekre. A német gazdaság 6,3 százalékkal visszaesett. (A 2008 éves válságnál a visszaesés 5,7 százalékos volt.) Három millió ember munka nélkül maradt, az államháztartás a múlt évi 0,7 százalékos többlet helyett 7,3 százalékos hiányt mutat. A francia gazdaság nehezebb helyzetben van, mint az 1968-as forradalmi napok és az általános sztrájk idején volt. (Akkor a visszaesés 5,3 százalékos volt, most 5,8 százalékos.) Az olasz gazdaság 4,7, a spanyol 5,2 százalékkal visszaesett. Nagy Britanniában 11 millió dolgozó került bajba: 8 millió megszorításokal néz szembe, 3 millió munkanélküli lett.
Képzelhetjük milyen a helyzet a gyengébb gazdaságoknál. Ráadásul nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a világnak elég baja volt már a járvány előtt is. Már korábban is emlegették, a világgazdaság új recesszió előtt áll. Addig, hogy már a járvány előtt megérlelődött annak tudata, valamit tennünk kell a klímaváltozás megállítására, káros következményeinek kiküszöbölésére. (Itt még lehet is olyan vélemény, hogy a járvány direkt jól jött. Volt ugyanis olyan vélemény, hogy a Föld megmentése érdekében vissza kell fogni a gazdaságot. Hát az most visszaesett, de milyen következményekkel!)
Nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban is, hogy mit kell tenni ebben a helyzetben. Magyarországon új formát öltött még az a vita is, hogy több vagy kevesebb Európa kell-e. A Magyar Hírlap szerint: „Rá kell ébrednünk arra, hogy a mai, létező neoliberális gazdasági modell nem fenntartható Európában. Unortodox, innovativ módszerek kellenek, amelyek egy új korszak alapjai lehetnek… A koronavírus-járvány viszont bebizonyította, hogy a politikai hatalomnak ismét valódi szerepet kell vállalnia a gazdasági dimenzióban – persze nem mint állami tervgazdálkodás, hanem mint egy gondoskodó gazdaságszervező, a folyamatokba a szükséges mértékben beavatkozó állam. Szemben a liberális demokráciák minimális állam koncepciójával”.
Ezzel szemben a Magyar Narancs kárhoztatja egy-egy államnak ezt a jobban magába zárkozó irányzatát. Ezt írja: „A mi csalódásunk, haragunk logikus, de önök, az eurófóbok, miért nem táncolnak örömükben és miért nem üdvözlik Berlint és Hágát, amiért saját erszényeikre és saját állampolgáraikra gondolnak inkább, nem pedig a béka, a tortilla- és a pizzazabálokra? Mert végül is, amit látunk, az valódi, hamisítatlan nacionalizmus… Ez a válság nem azt bizonyítja, hogy sürgősen el kell válnunk egymástól, hanem azt, hogy európai közhatalomra lenne szükség. Ha Hszi Csin-ping, Donald Trump és Vlagyimir Putyin annyira szeretik Európát, hogy 27-et akarnak belőle, azzal nem nekünk akarnak jót, hanem ez nagyhatalmi érdekük”.
Az igazság persze az, hogy a válság nagyobb fokú állami beavatkozást ígényel. Az 1929 és 1933 közötti válságot is az állami befektetésekkel növelésével, állami megrendelésekkel gyűrték le. Csak hogy ez két változatban történt: Hitler és Mussolini módszerével meg Roosevelt New Dealjával. (Ezt nem most írta valaki nálunk, hanem Mussolini mondta: „Ma már azt állíthatjuk, hogy a kapitalista gazdasági rendszer túlhaladott álláspont és vele együtt a gazdasági liberalizmus elmélete is a múlté”.)
A járvány következményeit most is hatalmas összegek befektetésével akarják leküzdeni. A G20 államcsoport úgy döntött, hogy 5000 milliárd dollárt fordít a világgazdasági válság enyhítésére. A három nagy bank: az Európai Központi Bank, a Szövetségi Tartalékok és a Japán Bank 14 600 milliárd dollárt kíván bevetni. (A 2008-as válság leküzdésére 3400 milliárdot fordítottak.) Franciaországban az állam vállalta, hogy a munka nélkül maradottaknak megtéríti keresetük 84 százalékát, a kisvállalkozóknak havi 1500 euróig megtéríti kiesett bevételüket.
A következmény elképzelhető. Az EU annyit tesz, hogy elnézi a költségvetési hiány robbanásszerű növekedését, meg azt, hogy a számítások szerint az évi nemzeti jövedelem átlag 112 százaléka lesz egy-egy ország eladósodása. De ki fogja ezt a hiányt fedezni? Ki fizeti vissza ezt a tartozást? Különösen nehéz helyzetben lesznek az Unió szegényebb tagjai. Egy ország már kilépett, mert nem akart másoknak fizetni. Most a szegények nemcsak jobban magukra maradnak, hanem csökkenhetnek a vendégmunkások utalványai is, sőt közülük sok hazamenetelre kényszerül.
