Vigyázzunk egymásra!

A járvány terjedésének lelassítása csakis a legszigorúbb intézkedésekkel érhető el

Máriás Endre

2020. március 25., 11:17 >> 2020. március 25., 12:17

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Maradj otthon! Ez az a mondat, amely talán a leggyakrabban hangzik el az elmúlt hetekben jócskán átalakult mindennapjaink során, és ez az a mondat, amelyet talán a legkevésbé veszünk komolyan a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, vagy legalábbis a legkevésbé vettünk komolyan az elmúlt hetek során, mert ahogyan az várható volt, a lakosság túlnyomó része egészen addig nem tulajdonított különösebben nagy jelentőséget a ránk leselkedő veszély megelőzésének, amíg el nem kezdett térségünkben is egyre tragikusabbá válni a helyzet, amíg el nem kezdtük a saját bőrünkön is érezni azt, hogy a koronavírus-járványt semmiképpen sem szabad félvállról venni, vagy esetleg elbagatellizálni.

A valós veszélyhelyzet és az annak következtében foganatosított intézkedések mellett azonban az azzal való szembesülés is igencsak félelmetesnek tekinthető, hogy milyen önzők tudunk lenni mi, emberek, még most, a legnagyobb bajban is, mennyire csak magunkkal tudunk foglalkozni akkor, amikor éppen ezen kellene felülemelkednünk ahhoz, hogy közös erővel le tudjuk győzni a ránk leselkedő veszélyt. Kivételek persze, mint mindig, most is adnak, nap mint nap hallunk olyan esetekről, amelyek könnyeket csalnak a szemünkbe, visszaadva az emberiségbe vetett hitünket és a jövő iránt táplált reményünket, elég, ha csak arra gondolunk, mennyi önkéntes dolgozik nap mint nap azon, hogy megkönnyítse a nehéz helyzetben lévők mindennapjait, vagy arra, hogy milyen emberséges gesztusokat tesznek azok az étterem-tulajdonosok, akik ingyen biztosítanak ételt a rászorulóknak vagy éppen a betegek ellátásáért éjt nappallá téve küzdő egészségügyi dolgozóknak; azok a taxisok, akik önmagukat nem kímélve ingyen kínálják szolgáltatásaikat a nehéz helyzetbe kerülteknek; azok a lakás- vagy háztulajdonosok, akik ingyen biztosítanak lakhatási lehetőséget azoknak, akiknek erre szükségük van; és a sort szerencsére sokáig folytathatnánk. Elismerést érdemelnek valamennyien, ugyanúgy, ahogyan az egészségügyi dolgozók, akiknek estéről estére tapssal köszönjük meg emberfeletti teljesítményüket. És elismerést érdemelnek azok a községek, amelyek a leggyorsabban, a legészszerűbben és remélhetőleg a leghatékonyabban reagáltak a kialakult helyzetre, amiért dicséret illeti mind a döntéshozókat, mind az intézmények vezetőit és dolgozóit, mind azokat az önkénteseket, akik a kezdetektől fogja erejükön felül teljesítve próbálják megkönnyíteni a mindennapokat az erre rászorulóknak.

A mindennapok átvészelése ugyanis jelen helyzetben senkinek sem könnyű. És talán ez az egyik oka annak, hogy valamennyien tele vagyunk félelemmel és feszültséggel, ami miatt hajlamosak vagyunk egymásnak esni, egymást okolni a kialakult helyzetért, főként a közösségi oldalakon, ahol most különösen sok időt töltünk. Mielőbb fel kell ismernünk azonban, hogy a bűnbakkeresésnek semmi értelme, ahogyan az okoskodásnak, az ellentmondást nem tűrő véleménynyilvánításnak sem. Cselekedni kell, nem vitatkozni, meg a kényelmes fotelből osztani az észt azoknak, akik napról napra, óráról órára olyan komoly döntéseket kénytelenek meghozni, amelyeken emberéletek múlnak, sokkal inkább segítve őket abban, hogy az adott körülmények között a lehető legjobb döntéseket hozzák meg.

Ez ugyanis mindannyiunk közös érdeke. De nemcsak közös érdekünk, hanem közös felelősségünk is, amiről a mindennapok során hajlamosak vagyunk megfeledkezni, ahogyan arról is, hogy vállaljuk a felelősséget a szavainkért és a cselekedeteinkért, mert bármennyire kényelmes is ennek az ellenkezője, igenis képesnek kell lennünk arra, hogy számoljunk a tetteink súlyával és esetleges negatív következményeivel is.

Azt senki sem állítja, hogy bárkinek is jólesik önként vagy kényszerből karanténba vonulni, betartani a kijárási tilalomra vonatkozó határozatot vagy bármilyen más olyan intézkedést, amelyet a rendkívüli állapot kihirdetése vont magával. Ahogyan azt sem állítja senki, hogy bárkinek is jólesik a szeretteitől több száz kilométerre elzárva átvészelni az egyre nehezebbé váló mindennapokat. Az azonban teljességgel bizonyos, hogy a járvány terjedésének lelassítása csakis a legszigorúbb intézkedések foganatosításával érhető el, csakúgy mint az, hogy ennyi áldozatot valamennyiünknek meg kellene hoznia önmagától is ahhoz, hogy legyen esélyünk legyőzni a járványt, nem csupán abban az esetben, ha mások rákényszerítenek bennünket erre.

Sokan sok helyütt elmondták már, a leghatékonyabb módja a védekezésnek az, ha minél nagyobb számban otthon maradunk, és csak akkor hagyjuk el otthonunkat, ha már valóban nincs más választásunk. Ezt pedig, ha módunkban áll, igenis meg kell tennünk, hiszen előfordulhat, hogy éppen ezáltal tudjuk megóvni nemcsak önmagunkat, hanem szüleinket, nagyszüleinket és más szeretteinket is a fertőzéstől, illetve annak esetleges tragikus következményeiről. De vajon képesek vagyunk-e meghozni ilyen minimális áldozatot másokért? Képesek vagyunk-e néhány hétre háttérbe szorítani önmagunkat annak érdekében, hogy aztán újra együtt örülhessünk szeretteinkkel a tavasznak, a napsütésnek meg a madárcsicsergésnek, vagy egyszerűen csak újra örülhessünk egymásnak? Sokakkal egyetemben bízom abban, hogy igen! Éppen ezért arra kérünk mindenkit, amire oly sokan kértek bennünket az elmúlt hetekben világszerte: Vigyázzunk egymásra!


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége