ZOMBORI VÁROSI KÉPVISELŐ-TESTÜLET

Egyszólamúság és vádaskodás

szikics

2019. július 8., 21:39

Kommentek száma 0 

A zombori városi képviselő-testület legutóbbi értekezletén, miként a korábbiakon se, az ellenzék többsége nem vett részt. Az előterjesztett főbb tárgysorozati pontokat húsz perc leforgása alatt, vita nélkül fogadta el a testület. A mindössze kétórás ülés végén viszont Miodrag Sekulić, a testület alelnöke és Dunja Prokić helyi képviselő kölcsönösen perrel fenyegette egymást. A Szerb-Orosz Barátság színeiben politizáló képviselőnő ugyanis a felől a pályázat felől érdeklődött, amelyen a városi képviselő-testület alelnökének lányai álláshoz jutottak, Sekulić pedig azzal vágott vissza, hogy a képviselőnő fölszólalásai hemzsegtek a gyűlölettől. Szócsatájuk menetrendszerű a városi képviselő-testület ülésein. Az összejövetel végén viszont váratlanul kölcsönös vádaskodásba fogott két másik képviselő is. A Szerb Haladó Párt testületi frakcióját korábban elhagyó Željko Pujin képviselői kérdésben vetette föl a Vodokanal kommunális közvállalatban a visszaélések gyanúját, amire Zoran Rus, a haladók vezérszónoka, egyben az említett közvállalat igazgatójának tanácsosa, a Pujin ellen tett bűnvádi feljelentések „kézbesítését” követelte.

Az első ellenzéki fölszólalást is Dunja Prokić tette a Vera Gucunja Iskoláskor Előtti Intézmény hálózata kapcsán. Az intézménynek 17 létesítménye van a városban és 15 a környező falvakban, ahová összesen 1 900 gyermek jár. A képviselőnő arra mutatott rá, hogy szemmel láthatóan senkit se érdekel a gyermekek számának drasztikus csökkenése, és senki se törődik azzal, hogy hamarosan nem lesz, aki óvodába járjon.

A helyi közösségek 2018-as munkabeszámolói megvitatásának során ismét Prokić járult a szószékhez, észrevételezte, hogy a beszámolók nagyon hasonlítanak egymásra, ugyanakkor jelentősen különbözik a költségvetési eszközök fölhasználása, és hogy a helyi közösségek a Szerb Haladó Párt közvetlen befolyása alatt állnak, hiszen a HK tanácsaiban kizárólag ennek a pártnak a tagjai ülnek. Erre a városi képviselő-testület frissen megválasztott elnök asszonya, Ljiljana Tica szinte tréfás hangon azt válaszolta, hogy mindenkinek jogában áll, hogy megválasszák.

A városi képviselő-testület egyebek mellett határozott 2 400 m2 földterület megvásárlásáról az ipari zónában, és bejelentette 4,3 hektár eladását ugyanott. Erre az utóbbira a Progetti lábbeligyár szándéknyilatkozata alapján került sor. A jelenleg alkalmatlan helyen működő üzem már évek óta tervezi a kiköltözést az ipari övezetbe, ám mindeddig konkrét lépés nem történt ennek érdekében. A két tranzakció érdekessége, hogy a város a megvásárolt terület négyzetméteréért 720 dinárt fizet, az eladott négyzetméteréért viszont 460 dinárt kér.

Ljiljana Tica, a városi képviselő-testület elnöke ezen az ülésen lemondott két testületi bizottságban betöltött tagságáról, helyébe új tagokat választottak.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége