2024. április 19., péntek
ÚJVIDÉKI MEZŐGAZDASÁGI VÁSÁR

A közvetlen üzleti kapcsolatok előmozdítása

Szerb–magyar üzleti fórumot tartottak a mezőgazdasági vásáron – A legtöbb vállalat az idén Békés megyéből érkezett

Magyar Üzleti Találkozó címmel tartottak szerb–magyar üzleti fórumot a 85. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár keretében. A közvetlen üzleti kapcsolatok előmozdítása a cél – hangzott el a találkozón. A kormányok természetesen létrehozhatják a lehető legkedvezőbb politikai klímát, de az együttműködést ténylegesen a gazdaság közvetlen szereplői hajtják végre – emelte ki Varga Imre, a Magyar Szerb Üzleti Tanács titkára.

Török György, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy az újvidéki mezőgazdasági vásár jelentős kapcsolatteremtő helyszín. A rendezvényre az idén is érkeztek magyarországi vállalkozók, mintegy 40 ilyen cég szerepel a kiállítók között.

– Nem csupán Vajdaságot, hanem egész Szerbiát megcélozzák üzleti partnereink. A nagybefektetők egész Szerbia területén szeretnének megjelenni, ezért jelen vannak a mezőgazdasági vásáron, ahol jelentős partnereket találhatnak a vállalkozásukhoz, ezáltal pedig terjeszkedni tudnak – mondta Török György.

A mezőgazdasági vásár jó lehetőség az üzletkötésre a magyar vállalkozók számára – középen Varga Imre (Fotó: Ótos András)

A mezőgazdasági vásár jó lehetőség az üzletkötésre a magyar vállalkozók számára – középen Varga Imre (Fotó: Ótos András)

A magyarországi kiállítók között az idén a Békés megyei vállalatok vannak többségben. Szabó Géza, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke elmondta, hogy egyre intenzívebb az érdeklődés a magyar üzletemberek részéről Szerbia iránt.

– A szerbiai gazdasági kamarákkal, különösen az újvidékivel és a szabadkaival kialakított kapcsolat eredményeképp június 7-én Békéscsabán lesz egy üzletember-találkozó. Közelebb szeretnénk hozni a Békés megyei vállalkozókhoz a szerb a piacot. Látjuk, hogy a szomszédos Szerbia erősödik, és lehetőségek nyílnak az értékesítésre. Vannak szabad kapacitások, kooperációs lehetőségek. A két ország közötti politikai és gazdasági kapcsolatok jelenleg olyan szinten vannak, hogy elősegítik a vállalkozások egymás közötti működését. Ezt a helyzetet szeretnénk kihasználni – mondta Szabó Géza.

Jójárt Miklós, a Magyar–Szerb Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető alelnöke arról számolt be, hogy habár erősödnek a két ország közötti kapcsolatok, az üzleti lehetőségek szempontjából folyamatos hangsúlyt kell fektetni a figyelem felkeltésére.

– Fel kell hívnunk a figyelmet Szerbiára, és arra a tényre, hogy nincs is olyan messze Békéscsabától, és hogy érdemes megismerni ezt a szomszédos országot. A fejlődés bizonyos szakaszában jelentős mértékadó mérce, hogy az adott vállalat exporttal foglalkozik-e, milyen kapcsolatot alakít ki a külpiacokkal, illetve milyen külpiaci partnerei vannak. Szükség van természetesen a makroösszefüggések figyelembevételére is a két ország között, és erre rá is mutatnak az országok képviselői, az egyéneket és a kisvállalkozásokat azonban igazából a saját lehetőségeik és azoknak a fejlesztése érdekli. Mi a kis- és középvállalkozásokat próbáljuk segíteni ebben a formában, kihasználva az adott lehetőségeket. A mezőgazdasági vásár pedig kiváló lehetőség mindebben a magyar vállalkozók számára – mondta.