2024. március 29., péntek

Fokozódik a harc az Iszlám Állam ellen?

A Pentagon átadta a Fehér Háznak az Iszlám Állam elleni harc fokozásának tervét

Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harc fokozására vonatkozó tervet nyújtott át a Pentagon a Fehér Háznak, James Mattis védelmi miniszter pedig még hétfőn tájékoztatja a tervről a kormányzat magas rangú vezetőit - mondta az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.

Jeff Davis, a Pentagon szóvivője újságírókkal közölte, hogy ez egy bővebb terv vázlata, amelynek keretében világszerte fel kívánnak lépni az Iszlám Állam ellen, nem csupán Irakban és Szíriában. A szóvivő hozzátette: James Mattis hétfő délután fogja tájékoztatni a Nemzetbiztonsági Tanács Legfelső Vezetőinek Bizottságát.

Egy nevének elhallgatását kérő amerikai vezető megerősítette, hogy a Fehér Ház megkapta a tervezetet és rövidesen megkezdi a javaslatok tanulmányozását.

Január 28-án, nyolc nappal a beiktatása után Donald Trump amerikai elnök harminc napot adott a Pentagonnak, hogy készítsen új tervet az IÁ elleni hadjárat felgyorsítása céljából.

Az iszlamisták ellen Szíriában és Irakban végrehajtott amerikai légicsapások két és fél évvel ezelőtti kezdete óta a dzsihadisták elveszítették iraki területeik több mint felét, valamint a Szíriában ellenőrzésük alá volt terület több mint egynegyedét. Az észak-iraki Moszulból és a "kalifátus" de facto fővárosából, az észak-szíriai Rakkából azonban még nem sikerül kiűzni őket.

Joe Votel tábornok, az amerikai hadsereg közel-keleti térségért felelős parancsnokságának vezetője a múlt héten nem zárta ki, hogy megerősíthetik a szíriai amerikai katonai jelenlétet.

Az előző elnök, Barack Obama kizárta a dzsihadisták elleni közvetlen harcot, ennek ellenére 5000 amerikai katonát küldött Irakban iraki csapatok kiképzésére és tanácsadói feladatokkal. Szíriában mintegy 500 amerikai katonai tanácsadó tartózkodik.