Farsang és nagyböjt

Laták István

2017. február 26., 08:31 >> 2017. február 26., 19:24

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A napokban elmentem a boltba, és vettem gyümölcsdarabkákkal dúsított müzlit. Nem rendhagyó dolog ez, mondaná a normális ember, de bevallom, nyilván vagy 20 éve nem ettem ezt azt egyébként egészséges eledelt. Most viszont megkívántam, s már napok óta ezt vacsorázom. Mi ütött belém, amikor még ott lóg a finom füstölt kolbász, a szalonna, s az egyik kedvencem, a megcsapatott májas hurka is, ráadásul birkatarhó is van a hűtőben?! Öregszem talán?! Rossz a gyetrám??

Fotó: Diósi Árpád

Fotó: Diósi Árpád

Ebben is lehet valami. A szervezet reagál a téli étrendre, s megálljt követel. Három nap múlva húshagyó keddet írunk, vége a farsangi mulatságnak, a nagy disznótoroknak, vissza kell venni az itókából is, mert kezdődik a böjt időszaka.

Az utóbbi években mind erősebben tör ki rajtam a nosztalgiázás. Jó ideje ugyanis, hogy klasszikus, békebeli disznótoron vettem részt, amikor még szalmával pörkölték a kurta farkút, s még mielőtt lehúzták volna a barna pörzsanyagot a bőréről, kisbicskával loptunk egy darabot a füléből-farkából. Közben már megvolt az első szívet és testet melengető kisüsti, lassan az üstben volt a töpörtyűnek való, s az asszonyok már tisztították is a beleket. Legjobban a szilvalekváros hájas kifli hiányzik, amelyet csak a legtapasztaltabb asszonyok tudtak olyan finomra elkészíteni, hogy az ember nem tudott eltelni vele, de gyűlt már az alapanyag a jóféle disznóvágásos paprikásra is, amiben minden volt, s az sem zavarta a népet, ha egy kicsit zsírosabbra sikerült, mert télvíz idején kell is a zsiradék, hogy tartalékoljunk, mint a medvék teszik téli álmuk előtt. Szeletelés közben bekaptuk a kisült hagymás vért, meleg vízbe mártottuk a kezünket, ha a hideg savanyú káposztába töltöttük a friss darált húst, s mikor kész lett a kolbász és a hurka, a kemence már forró volt, hogy a tepsiben az oldalassal együtt kisüljön a java.

Vége azonban az efféle örömöknek, a vidám lakomáknak, a farsang farkával elbúcsúztatjuk a telet, a busójárók a szögre akaszthatják bundájukat és a maskarájukat, mert holnap már böjtelő hétfő lesz, s készülünk a szerdán kezdődő 40 napos nagyböjtre, egészen húsvét vasárnapjáig. Most lenne a lemondás, a bűnbánat ideje, a hitben való elmélyülés időszaka, az a 40 nap, amely oly fontos a keresztény hitben, hiszen Jézus is 40 napot böjtölt a pusztában, Mózes meg a Sínai-hegyen, mielőtt megkapta a Tízparancsolatot, s Jónás próféta is 40 napos kegyelemidőt hirdetett a bűnös városnak, Ninivének, amelynek lakosai aztán bűnbánatuk jeléül nyilvános böjtöt kezdtek.

Most kellene tehát magunkba szállnunk, de bevallom őszintén és töredelmesen, még egyszer sem sikerült végig csinálnom ezt a szent 40 napot. Próbáltam én bűnt bánni, koplalni naphosszat, de a hasam mindig nagyobb úr volt a tisztulásnál. Ezért maradjunk annyiban, hogy a húshagyó kedd egyben a palacsinta világnapja is, s itt már lehet csalni a böjttel, mert nemcsak lekváros palacsinta létezik a világon, hanem megannyi válfaja.

A magyarok körében a hortobágyi húsos palacsintát tartják a legfőbb gasztronómiai finomságnak, de bevallom, nem nagyon szeretem, kárnak tartom, hogy a jófajta húsokat pépesítjük, amikor már jóformán egy finom paprikás főtt belőle, a paprikást, a levét meg nem szeretem tejföllel, így hát nem is olyan nagy csoda, hogy nem ez a kedvencem. Ha már húsos, akkor kapásból el tudok képzelni egy másik variációt, mondjuk rá egy ilyet: enyhén füstölt, kis kockákra vágott gépsonkát dinszteljünk meg egy kis hagymával és fokhagymával, majd dobjunk rá egy kis felszeletelt gombát és borjúhúst, ízesítsük sóval, borssal és ízlés szerint zöldfűszerekkel. Amikor már elpárolgott a leve, és a hozzávalók is szépen megpirultak, töltsük ki a masszát palacsintákba, rakjuk tűzálló tálba, szórjuk meg gazdagon dinsztelt póréhagymával, s öntsük nyakon tejszínnel, meg reszelt sajttal. Süssük pirosra, s íme a gazdag palacsinta!

A palacsintát egyébként minden formájában szeretem. Meg is bírok belőle enni vagy húszat, akár fahéjas-kakaós az, akár baracklekváros, akár normál méretű, vagy olyan, amit a sütödékben árulnak, s hólapát nagyságú. A kedvencem viszont az, amelyet volt nejem készített, méghozzá a rotyogtatott túrós palacsinta. Na, abból aztán nem tudtam mi az elég, s nem érdekelt, ha a sütőből kivéve hólyagokat égetett a szájpadlásomra, csak legyen benne finom túró citromhéjjal és vaníliával, s dupla annyi tejszínben rotyogjon, mint a megszokott, mert akkor volt szaftos és ellenállhatatlan. Ebben verhetetlen volt az asszony!

Na de ne kajákról fantáziáljak a nagyböjt előtt! Legyen már türelmem kivárni a sonkát, ami a sózás vége felé jár a hentesemnél, legyen már türelmem kivárni a jófajta házi tormát, amitől még az orrom szőre is leperzselődik, meg a tojást, ami magába szívja a sonka levét, s benyomok belőle vagy nyolcat.

Jó, jöjjön elé a lemondás ideje, próbáljuk ki az önmegtartóztatást, tisztuljunk meg testileg-lelkileg. Megígérem, én is megpróbálom.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége